Mink magunk

Ebben a  rovatban kapnak helyet a   HelyzetEmber számára felajánlott mûvek. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ezek az  írások nem a  "legjobbak", nem a szerkesztõ ízlését dicsérik. Aki megtisztel bennünket azzal, hogy elküldi nekünk bármilyen írását, az   viszonzásul nyilvánosságot kap. Ezt a   rovatot nem mi szerkesztjük.

Hálásan fogadunk minden beküldött mûvet, címeink:
helyzetember@freestart.hu
laredo@ludens.elte.hu
tengerszem@ludens.elte.hu

Barbarus:

Tisztább vagyok...
A Király éneke
Bacchanália
Nacsikétasz faggatja a Halált
Kõfalból kiáltva

Réka:

Álmatlanság
Mindenszentek

Sys:

A Sárga Kígyó dalai

  A Dalnok elõszava - Korunk
  A Dalnok könyörgése Istenhez - Imádság
  A Dalnok éneke a csendrõl - A kultúra jelene vagy jövõje
  A Dalnok emlékei a Kertészrõl - Az ötödik hajnal
  A Dalnok a Kígyót szólítja - A kígyó dala
  A Dalnok a Hattyúhoz - Mintha az elsõ hajnal jönne
  A Kígyó a Dalnok száján át - Az emlék most (Jelenben megvalósult jóslat)
  A Dalnok éneke a Kígyóról - Epilógus

A tréfa

  Vizsga elõtt
  A négy lovasból kettõ
  Gyerekvers '45 emlékére
  Gyerekvers a leírtakról
  Ötsoros
  Kommentár nélkül is...
  Gyerekvers magamról
  A bálványok ledöntése
  Gyerekvers a lehetõségekrõl
  Gyerekvers a reményrõl
  Archaikus gyerekvers
  Kíméletlen szárnyak
  Dal a villanóképekrõl (Film)
  Gyerekvers a jegesmedvérõl
  Gyerekvers egy hölgy kapcsán
  Giccsesen
  Film II.
  Zörgetõ
  Tézis-antitézis

Tengerszem:

Nagyciklus

  Ma az ég oly szürke volt...
  Az elsõ - (Genezis)
  A második - (Én)
  A harmadik - (az utolsó)
  Emberek a temetésen

Barbarus versei

Tisztább vagyok...

Tisztább vagyok nálad bár az ujjam véres
tisztább vagyok nálad bár gonosz vagyok
tisztább vagyok nálad bár szívemben sírnak
a megvakított álmok széttört dallamok
tisztább vagyok mint halott gyermek inge
tisztább vagyok mint szûzlány mosolya
tisztább mint a földnek barna suttogása
és a rémületnek forró sikolya
tisztább mert az úton sok-sok éve járok
tisztább mert szememtõl minden virág fél
tisztább mert mondhatatlan õsi kéjjel kínzok
tisztább és ezerszer jobb mindenkinél
tisztább mert gyûlölöm és szeretem az embert
tisztább mert üldöznek és ha meghalok
sebzett homlokomat kristálycsókkal áldják
a megcsonkított szárnyú égõ angyalok

1995.

A Király éneke

Legyõztem a halált legyõztem a létet
a Meg Nem Születettek termeiben jártam
most a csendes vízen halad éji bárkám
aszúbor nyelvemen kalász fürtjeimben
így siklok Nyugatra könnyekbõl szõtt hattyú
kísér el az úton szárnya csattogása
már látom a nyárfák kecses téli ága
hívogató ujjad én Hófehér Úrnõm
fátyol libbenése tenger mormolása

Legyõztem a halált legyõztem a létet
messze hegyek ormán várak magasában
bömbölõ oroszlán bíbor Nappá válva
küzdöttem a világ minden királyával
véríz a nyelvemen pálma fürtjeimben
Rõtvörös Királynõm kristálykacagása
mézillatú csókja még égeti számat
királyi tölgy lombja hûvös rejtekében
hét csillag sugárzik hófehér ölében
hét csillag ragyog le hószín homlokára
lovak nyerítése városok zsongása
Legyõztem a halált legyõztem a létet
láttam ami fent és láttam ami lent van
én az újesztendõ gyõzelmes bikája
e világ üdvéért töretik meg testem
e világ üdvéért ontatik ki vérem
kígyó sziszegése korbács suhogása
ecet marja nyelvem tövis fürtjeimben
Éjfekete Úrnõm így fogad magába
anyám leányom kedvesem hóhérom
újra meg fog szülni pálmafa tövében
örökkön átkozott mámorító élet
legyõztem a halált legyõztem a létet

2002.

Bacchanália

Folyjon a bor hát folyjon a vér is adj neki rajta
párduckarmú hugom kitaszított végleg a város
jöttem a Lét zsigerét megfõzni a Semmi levében
jöttem az új szõlõt kitaposni vére ha csordul
tejszagú bõrön kéjjel sikkan késem az éles
csillagokat fenyegetve kacag fel thürszoszom égnek
forró homlokomat üdezöld repkény koszorúzza

Folyjon a bor hát folyjon a vér is adj neki rajta
nézd hogy ráng még zsenge husa nézd hogy mosolyog még
könnye a sós tenger széttépett teste az égbolt
párálló szive bíbor Nappá vált sugarában
agyvelejébõl felhõ lett hûs vándora égnek
csontjaiból hegyek orma a holdfény szembogarából
így született meg hajdanidõn az ezerszínû minden
így születik most szõlõ vére a dézsa hasában

Folyjon a bor hát folyjon a vér is adj neki rajta
széttáncoljuk sarkaiból eme lomha világot
érzed a bomlott Tér sikolyát az Idõ remegését?
összeakadnak a torz küllõk korhadt kerekében
ránkzuhan égve a menny füstté vált oszlopa immár
csak mi vagyunk mi leszünk ereinkben lüktet a Végzet
párduckarmú hugom tisztuljunk vér mocsokától
jöjj hát Hármas Anyánk patakában mossuk a testünk
így szenteljük az elsõ bort neki hegy vadonában

2003.

Nacsikétasz faggatja a Halált

Hamuhegyen túlról siettem tehozzád
jajongás ösvényén férgek alagútján
bûntelen csontjaim nem csókolta máglya
nyáreleji széna zizegése testem
tehénszájak gõze friss nyelvem párája
mi lennék hát nálad áldozat vagy játék
törvényszegõ bûnös kéretlen ajándék
reszketnék szemedtõl bölcsebben ha járnék
ám még nem ismerlek feneketlen árnyék
csak azt tudom a kockán te vagy akit nyernek
himlõanya méhén viaszfehér gyermek
bûzt lehellõ rügy vagy szenvedések ágán
lódarázs ki döngesz siralom virágán
rothadás hercege mindig éhes bendõ
létezés sebében vért pecsétlõ kendõ
tört cseréppé váltod mindazt ami ép volt
kukaclakomává mindazt ami szép volt
kacagnom kell tõled alkotni ha látlak
görbeujjú bûvész tolvaja világnak
hamuhegyen túlról siettem tehozzád
üvöltés ösvényén bomlás alagútján
kérded mit kívánok kincset? feleséget?
száz tavaszig tartó napsugaras évet?
ostoba ha lennék azt akarnám tõled
adj rádzsafejéket szédült homlokomra
adj paripát ezret szélnél sebesebbet
aranyhímes zablát gyémántköves nyerget
csomót kötõ nagyúr sose ámíts engem
tudod te azt jobban mit kíván a lelkem
mindent elmosó kút mindent oldó vegyszer
az álarcod jöttem leszakítni Mester!

Hamuhegyen túlról siettem tehozzád
tévelygés ösvényén titkok alagútján
tudnom kell mivégre cipeljük a létet
mi hozta a kezdést mi hozza a véget
honnan jön a magzat kéjes asszonyölbe
kinek képe bambul reám a tükörbe
miért van kacagás miért van panasz
honnan jön az õsz és honnan a tavasz
mi rejlik az õzbak szökkenõ hevében
mi a holdfényadta szóma hûs levében
vezeklõk serege kiért bontja testét
ki adja a hajnalt ki adja az estét
kihez száll a himnusz apám ráncos ajkán
nagybeteg kit sóhajt lázbíborral arcán
ki adja a késnek száraz sziszegését
tejtõl eltelt gyermek álmos gügyögését
és ha majd a máglya felfalja husom
hová lesz ki voltam? Tudni akarom!

És a mécseslángnak ki adja a fényét?
Mi adja a szónak elmecsípõ élét?
Mi lakik a kertben mi lakik a házban
mi az utcalányok cuppanós farában
mit mesél a patkány fémes cincogása
fûbe folyt agyvelõ sárga mosolygása
és ha majd a máglya felfalja husom
hová lesz ki voltam? Tudni akarom!

Mi az ami kurjong disznóröfögésben?
Mi sarjaszthat csírát idei vetésben?
Mi hajtja a festõt szépet fest vagy rondát
áldozati füsttel ki tömi meg gyomrát
rabló mire várva fúrja a falat
miféle arc izzik álarcod alatt
és ha majd a máglya felfalja husom
mi vár túl az ajtón? Tudni akarom!

Hamuhegyen túlról siettem tehozzád
és el nem engedlek míg csak nem felelsz
lelkek börtönõre fogoly lettél immár
lekésted a vágyott zsenge vacsorácskát
én fallak fel hallod õs kérdéseimmel
és el nem engedlek míg csak nem felelsz

Hamuhegyen túlról siettem tehozzád
nem megyek el innen míg csak nem felelsz
hoppon maradt hóhér ócska papírmaszkod
gombóccá gyûröm és torkodba gyömöszlöm
hát csak ugrálj vén bak az én dallamomra
és el nem engedlek míg csak nem felelsz

2003.

Kõfalból kiáltva

mint mesében szálltam tehozzád az erdõn
csipkerózsakorbács szabdalta a hátam
fagyal harmatozta homlokom didergõn
hanga tengerébe fuldoklott a lábam
elöl futott szívem reménység mögöttem
széjjelfeslett szoknyám tüdõm majd kiköptem
gondoltam pofon vágsz ha elkésve jöttem
de ugrottam árkot gázoltam és szöktem
mit érdekelt az ha legyõztem a sárkányt
nem is bámultam hogy megfutott elõttem
ciháló mellemhez bugyoláltam szilkém
és csak jöttem hozzád
                  jöttem
                     jöttem
                        jöttem
mint mesében szálltam keresztül az erdõn
elöl futott szívem reménység mögöttem

ott álltál a bástyán kételkedés ormán
szolgáid sürögtek bedõlt falak tornyán
parancsodra vártak én csak mosolyodra
trónjavesztett zsarnok húztad bõrsipkádat
parázs szemeidbe rám se pillantottál
mûvészujjad ívén picinyke rezdülés
szisszent át titokban mikor ölbe kapták
tiéid a gyávák csókpecsétes testem
melyhez esküdtél hogy senki más se foghat
erõszakos kézzel mégis elviselted
akkor te hitszegõ elárult a könnyed
az volt nagy Manole koldusadománya
ki nem dõlt edényért sült ökör husáért
Kapla szûz magáért almaorcájáért

mint mesében szálltam keresztül az erdõn
elöl futott szívem reménység mögöttem

feldobtak a falra fel a vártoronyba
sikítva tört szilkém hóhérvigyorgással
púpozták a téglát hõkölõ hasamra
meszet kóstolt nyelvem köldököm kitágult
bomló hajam szárnya szélbilincsbe ájult
tornyosul a tégla népesül a puszta
szorgos tenyerekben sistereg a munka
habarcs oldja széjjel két szemem világát
új fal sarjadása életem virágát
tornyosul a tégla népesül a puszta
szorgos tenyerekben sistereg a munka
megfullaszt a kõfal elcsöppen tejem
ki szoptatja immár éhes gyermekem
tornyosul a tégla népesül a puszta
gyilkos tenyerekben sistereg a munka
látlak fönn a bástyán diadalmas ormán
létembõl létedzett fehér falak tornyán
tartórúd lett combom nyakam karcsú pillér
szemöldököm íve íves szemöldökfa
hajam pókhálót szõ termek hajlatába
keblem gyönge halma két gõgös bástyája
öröklétre szentelt mûremek a testem
Argeº királynéja századok csodája
míg csak egy maradhat ágyékom gyökébõl
szíve halhatatlan szívem dobbanása
könnye olthatatlan könnyem óceánja
gyászos kõmíves te Manole Manole
magadat falaztad szörnyû remekedbe
befalaztad létünk befalaztad árnyunk
téglafal csecsébõl csurog ki a vágyunk
pokolbeli hérosz hazugszavú vátész
az vagy ami mindünk elfuserált lángész
Manole Manole meºtere Manole
múltunk acélsínje így kattog nevedre
Manole Manole meºtere Manole
csorba téglalétünk így porlik kezedre

mint mesében szállok tehozzád az erdõn
elöl fut a szívem kétkedés mögöttem
Manole Manole meºtere Manole
habarcsodból lettünk romlásra teremtve
Manole Manole meºtere Manole
habarcsodból lettem én is kikeverve

Réka írásai

Álmatlanság

Láz, álom, lázálom
Reccsen az ágy
Mit tegyek?
Felkelek
Körbe-körbe járok
FÁZOK
Mit Tegyek??
Kimegyek
Fel s alá járok
Máshová vágyok
MIT Tegyek???: köröttem emberek
Körbe-körbe járnak
Mind körém állnak
MIT TEGYEK????

Újra s újra felkelek

Mindenszentek

Millió gyertya. Mind megannyi lélek oltalmára ég. Minden láng egyként hullámzik a csípõs novemberi szellõben, mintha a halottak lelkei távoznának most sírgödreik nehéz, dohos magányából. Újra meg újra, évrõl-évre kitörnek rögös börtöneikbõl, és legszívesebben magukhoz szorítanák az egész emberiséget, mindenkit, aki körülöttük mozog. De lelkeik csupán átsiklanak szeretteiken. Azok legfeljebb megborzonganak, s a fagyos éjre fogják. Kabátjukat még szorosabbra húzzák maguk körül, s "közönyösen" bandukolnak tovább a ködben. A lelkek pedig reménytelenül próbálkoznak újra meg újra, évrõl-évre.

Sys írásai

A verssorozatot (lírának mindenképpen nevezhetõ) nem érzem mûvészi szempontból kiemelkedõen értékesnek vagy újítónak. Formai követelmények szerint siralmasnak nevezhetõ, de az átlagos kommunikációban megvalósuló kifejezésnél mindenképpen "õszintébb" és teljesebb, tehát nyilvánosság elé tárhatónak gondolom. Reményeim szerint egyedi szimbolikáját legnagyobb részében nem lehet közvetlenül értelmezni, tehát elõzetesen meg kell jegyeznem, politikai, vallási-hitéletbeli kérdésekben nem tartalmaz állásfoglalást, véleményt, sugalmazást.
(Sys)

A Sárga Kígyó dalai

A Dalnok elõszava

Korunk

Olyan korban élek ami a rorthadással táncol
Az értékek megtagadásának idejében
Táncra hívom a halottak csontvázát
Így lehet csak élni
Halottakkal és élõholtakkal keringõzve
Zajokra a zene helyett
Aszfaltkorban és acélkorban a megtagadott eszmékkel
Egyesülve oszlásban élni
Hol minden önmaga tagadása
Emiatt érezhetõ a szaga a testeknek kik bomlanak
Bomlanak de élnek
Mert a temetõknek virágillata van
A lakhelyeknek hullaszaga van
Nem folynak a folyók vissza
Nem mehetünk vissza
Bár szeretnénk
Az aromaillatú fémidõ falai között
Megjárjuk a táncot
A holtakkal élõholtakkal
Az élõ mûanyag korában
Lélegzik a neon
Fuldoklik a
Nap
és
Hold

A Dalnok könyörgése Istenhez

Imádság

Virágsziromtestük játék naptörését
Csengõ kígyóvágyak igaz lüktetését
Zengõ kígyótudás hajnal fellökését
Aszfaltszag vonja be
Huzalórákba kötött idejük
Naptalan nappalok álmatlan éjszakák
Az acél bilincsû Vergilius-világ
Ó édes Jézus!
Miféle kardot adtál ellenük!
Vértet a karokra és sisakot
Hogy ne hallhassa a fém a hangot
Kérgesre tépje bõrüket az idõ
Hajlottá nyomja testüket a gép-sárkány
A tiszta daluk legyen hárpiasikoltás
Szárnyalásuk agyagbasüppedés
Miért nem akartál engem napsugárnak?
Hogy megölelhessem csarnok-fehér testük
Lesimítsam róluk korom tépte kedvük
Ó kedves Krisztus!
Miért adtál nekik lándzsákat
Miket ellenségeik fognak most
Miért nem akartál engem holdsugárnak
Hogy õrizzem éjszakai ágyuk
Hogy kertjük virágait lássam
És nyugodt testüket ha megpihen a lázban
Apám ezüst ondójával
Anyám arany petefészkével
Termékenységévé lehetnék a meddõ bolygónak
Miért nem akartad?

A Dalnok éneke a csendrõl

A kultúra jelene vagy jövõje

A csönd ül be a koponyákba
A hangtalanság beszél a fülben
A hallójáratokban
A nyirokerekben kering
A vénákból is kiszorítja a vért
Jóslatok jelentek meg egyszer
Amik azt mondják
Nem lesz boldogtalanság
Más próféciákban a csendnek
Nem lesz neve
Most neve van
Nem boldogság
Minden állítás tévedés
A jövõrõl
A jövendõ az elmultak meghosszabbítása
A sárba takart gyöngy
A korallba takart amfóra szerethetõ
De nem mutat szépséget
De nincs benne bor sem olaj
A csend beült a testbe
Üvöltõ lángok tépik csak szét
Vagy a tengerek nyugalmával egyesül
Mert gyûlöli a prófétáit
Akik leleplezik
Amikor kijön majd a partra
Éneknek hallatszik a hangja
Akik ismerték és róla
Vagy ellene daloltak
Elsorvadnak: minden filidh
Összeasznak: minden bárd
A hagtalanság szimfóniája minden térben
Minden völgyben és hasadékban
Éneklõ úr (lesz)

A Dalnok emlékei a Kertészrõl

Az ötödik hajnal

Az elsõ napon mikor jártam a kertet
Nem ismertem csak lebilincselt
A növények illata és amit
A szem láthat
És a kiszáradás szagát éreztem
Mikor a második nap jártam ott
Ismertem de azt gondoltam
Rossz kertész vagyok
A kiszáradást én okoztam
Ostoba ostoba voltam
Talán vagyok
A harmadik nap lenn a kertben
A kertész-tudást nem leltem
Õ és én az ásó helyett
Csak a kovács kalapácsot markoltuk
A száraz kertben
A negyedik nap a kert beteg
Hogy nem is kert elhitettem
Magammal és
Csalánt neveltem gondosan
Kertész-testvér hol tallálak?
Terméketlen földön járok
Olajárnyékú füvön
Füstszagú tölgyek alatt

A Dalnok a Kígyót szólítja

A kígyó dala

Rövid lejáratú kölcsönt vettem
Hosszan-hosszasan-örökké törlesztem
Mint Jézust kísérti féreg
Engem kísért az emlékek kínja
A fiatal öregembert
Arcomon elvakart sebek nyoma
Az ésszerû délelõttökben
Logikátlan éjszakákon
Eljön hozzám minden seb
Hold-apám sem nyújt vígaszt
Nap-anyám kegyetlen szavai
Eljönnek hozzám
Mint a sebek
Mint Jézushoz a Sátán angyalai
Talán azért nem nyerek megváltást
Mert megváltónak hiszem a prófétákat
Prófétának gondolom a megváltókat
Mert nem hiszek a kinyilatkoztatásokban
Mert sebek a hitetlenségemen
Mert nem merek szeretni tisztán
És nem látom a létezést annak
Aminek látom
És nem látom a kezeket kezeknek
Istenek dalának látom õket
Látni akarok pedig vak vagyok
Vak szeretnék lenni
Pedig eljön a tudat
És minden este egy nevet idézek
Egy arcot combokat
Ami nincs ott
Nem lehet ott
Mert meganultam nem hinni az idézést
Nem tanultam új idézést
Soha
A semmi testesül meg minden éjszaka
A minden suttog nappal
De nem hihetek a suttogásnak és az
Idézések túl régiek
Ahol olvastam õket
A könyvek elégtek
Megváltónak hittem a prófétát
És más prófétát semminek
Az õ emlékeinek sebeit viselem arcomon
És az új hírvivõktõl félek
Ismerem magam mint istent
Ismerem magam mint tudatlanságot
Hallom gondolatait a fényes fáklyáknak
Hallom kacagását Hold-apámnak
Korholását Nap-anyámnak aki ostobának lát engem
Az új igazságok hamisak
A régi igazságok megölnek
Hallom suttogását a földnek ami vár engem
Mint anyám méhe
Férgekként és fûként újjászültni vágyom
De a faragott bálványok gyõznének
Magamat áldoztam Baálnak
Pászkát Jehovának
De éhezem a pászkától
Érosz nincs velem
Visnu sem segít
Mindenki kacag ha lát
Minden isten gyûlöl
Csak Hold-apám szeret
De nem segíthet mindenben
Mindenben õ sem segíthet
Mert nincsenek idézéseim
Mert elégtek könyveim
És a tavak kiszáradtak számomra
Legtöbbször félni sem tudok
Mert Hold-apám vagyok
De elvesztek könyveim és varázslataim
Csak a föld hív engem
Mint anyám méhe
Hogy apám könnyei áldják meg síromat
Ha majd minden elveszett számomra

A Dalnok a Hattyúhoz

Mintha az elsõ hajnal jönne

A barna avar zajai
Fehér hóban
Nehéz hogy elmondjam
Az árnyékok dalát
Ahogy siralomvölgyben élek
Sohasem látom meg a Hold fényét
A tóban laksz
A tóban fürdesz
A Nap máglyáján
Elhamvadt a kertész
A rothadó levelek férgei
Sisteregnek
Elpusztult a kertész
És fegyverkovács
A tiszta patakok vizét nem találom
Régen beszennyeztem a hazugságokkal
A hamunapok alatt
A feladott részteljesség idején
A feladott teljességrész idején
Hetvennégy koszorúval
Hetvennégy patkánytestkoszorúval
Most törött csontok jegét
Az újra élõ ezüstvíz olvasztja
Fáj a holtak csontjaiban járni
Az éjjelek és hajnalok idején
A patkánymocskot lemosó tavat kutatni
Hetvennégy patkányét
A Hetvennégy patkányáét
Benned újjászületni
Fájdalom és füst nélkül
Rózsaizzadásban
Ajkak nyelv és kezek simításában
A víztükör szabadságában

A Kígyó a Dalnok száján át

Az emlék most (Jelenben megvalósult jóslat)

Minden eggyé lesz
Ámde minden külön való
A barna szürke a
Szürke kék és való
Hattyú Visnuvá lesz
Visnu adta Jézus
A Hold adta nap
Apám mint az anyám
A Hold zuhan a Napba
A Nap a bika lelke
A Nap zuhan a Holdba
A Hattyú barna és kék
A Kép lila és kék
'Az utolsót még
Megfesteni újra
Ennyi épp elég'
Szürke színt tagadni
De a szürke él
A Kígyó születik sárgán
A hattyú-tó havában
A Kígyó kér egy kertészt
Mig a Kertész fél
A Fegyverkovács neve
Lassan örökké
Örökké...
A Kertész ereje
Csak az ember neve
Hattyút kér a tenger
De az õ megtestesülése
Csak burjánzó vadon
Az óceán elnyel
És a Kertész fél
Ahogy a sebbõl folyik a genny
Ha vágásból árad a vér
A Hold csak egy utolsó dalra kér
'Egy utolsó filmet csinálok még
Egy utolsó filmet
Ennyi nekem elég
Az északi égen kelt üstökös
A föld a fõnixé lesz'
Ezt mondja a Hold
Békés hamuvá ég de
Az utolsó filmben
Ennyi talán elég
Elhamvad a nyugat
Hattyú elporlad
Ha Érosz elpusztul
Visnu él
Visnu él
Visnu
Él

A Dalnok éneke a Kígyóról

Epilógus

És minden híd elégett már
És Mária nem szûz többé
A Kígyó-acél-fallosztól
A csillagban-és-horogkeresztben-Krisztus
Nem prédikál békét többet
Mert jászol és mohaágyon született
A kereszten meghalt és véres nedvet lövell
A Semmi-szajhába
Drótkerítés szabadság
Gyomirtók és
Gyújtóbombák
A világ madarai
Kiknek Ferenc prédikál
Aki szalmaágyon onanizál
Szögesdrótruhában vért könnyezik a Kígyó
Mária Jézus Kígyó és Ferenc
Vérondó ez
Lövell a szögesdrót-hüvelybe
Nem szûz Mária
Nem szûz Jézus
Nem szûz Ferenc
És él a Kígyó
Mint a kígyók mindegyike
Mig szvasztikába olvad pikkelye
Csontjai
Vöröscsillagba olvadnak szemei
Kövek vagyunk az univezum felszinén
Könnyeink tisztára mossák az imákat
A mindenség egységes
A mindenség ÉL

Ez a "vers"-sorozat kezdetben mintegy saját használatra készült, így nem volt célom az eredetiségre, teljesen vállalható tartalomra, szerkesztettségre törekedni. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - olyan tartalmak jelentek meg benne, amik jól ellenpontozzák a "Sárga Kígyó dalai"-t, és kiegészítéssel, részleges magyarázattal is szolgálhatnak bizonyos elemekhez. A "versek" közötti idézetek tisztelgésként és témamegjelölésként is szolgálhatnak, de nem célom az eredeti alkotók egymással összevetése (hiszen nem csak irodalmi értékû idézeteket tartalmaz).
(Sys)

A tréfa

Vizsga elõtt

Hajnali hardcore
A sivár tárgyilagosság ködében nézve
Az információözön kábulatában
Agyam üresen zakatol végleg
Még egy vers jön ki csak - ez
Mint klozetbe küldött keserû nyál
Annyit ér ez is - az is és
Mint a tudászavar meghasonlottsága
A konszolidációs idõszak jönne most
Ehelyett puszta pornóipar fogyasztás
De ez is üres, mint a tudatom
Pillanatnyi létfelfogás zavar
Most kavaroghatnának nevek, definíciók, kísérletek
Ehelyett puszta feladás
Ahogy itt a szavak
- Hajnali valóság

„A háborúkkal hívott hajnalok”

A négy lovasból kettõ

Itt van itt van!
Megjött végre!
Oltáraink tiszta fénye
Egy lovas keleten ébred
Más lovas még keletebbre

Itt a lovas
Nyugatról jött
És keleten feldübörgött
Csak egy kicsi móka ebbe'
Az igazság neve lenne

Hát a másik?
Számnak nem sok
Még ezer sincs
Nem könyvlapok
Zizzennek és elpusztulok

Gyerekvers '45 emlékére

Zöld béka a zöld levélen
Piros tea gyertyafényben
Sárga csillag állam alatt
Sárga virág lesz még tavasz

Szürkebarát a pohárban
Szürke homály E(u)rópában
Szerbiában ki sinylõdik
Vérrel írt kötetek õrzik

De most újra itt a mában
A valóság egy tablettában
Fájó fejem hogyha itthagy
Mehet újra kitt-katt kitt-katt

„Szárnyam lecsüng törötten”

Gyerekvers a leírtakról

Õk mint a könyvlapok
Hát és a fény makog

Szól szõrcsomó mak-mak
Látványt nézed és vak vagy

Búg a szép gerlice
Kitárva gerince

Fáj még a Népszabad-
Ság ágyban szép szavad

Hasamon borotva
Kifolyt a borom ma

Hátammal felnyalom
Gerincem hatalom

Galambálmom száll
Mig a torony áll

Kihúzva minden sor
Mindig és mindenhol

„Hatszázas mercibe szállt
Dekket csavartam”

Ötsoros

Firkál a falra egy kutyát a hajnal
Kenyerem megkenem kõpuha vajjal
Ködben csak keresem a reggeli lángot
Közben csak lesem a levest a rántott
Csirkében éltemet zsírban még remegett

Kommentár nélkül is...

Hajóra szállt a tenger
A kormányost tekeri az irány
A tekintet merészen múltba lát
Indul az utazás, a csavar leáll
A váróteremre leszáll a vonat
A rendõr szakadtruhát nem igazoltat
Az érték nélkül értékelõ mosolyoghat
És vár szép új világ
Az anyag szellembõl teremtett
Mert nincs más csak morál
Jó írók nem tévednek
És a bölcsek a nagyok...
Köszönöm jól vagyok

„...ezután reggelire
megtömi magát erõvel”

Gyerekvers magamról

Ágyamnál a fej
Halott ló feje
Pupillám csillaga
Világ tengelye

Bennem útravált
Nap s holdvilág
Benned ég fény
A semmi szép vizén

Vérzõ csillagok
Én csak föld vagyok
A szántók tengerén
Gaia felszinén

Tépett könyvlapok
Lapra írt vagyok
Egek könnye hull
Az este elfakul

Gyertyában a láng
Elfut a világ
Nem marad nekem
Csak idõ-tetem

A bálványok ledöntése

Van aki meghalna a hazáért
Van aki meghalna egy asszonyért
Van aki meghalna a családért
Van aki meghalna a hitéért
Én néhány ok miatt élnék
De meghalni
Csak a halálért

Gyerekvers a lehetõségekrõl

Mondd csak kötélverõ
Hogy adod köteled?
És te szép diófám
Ágad vastag lehet

A kezem ujja vajon
Elér-e ravaszig
Csúnyán csinos telem
Kitart-e tavaszig

Négy doboz elég lesz?
Amikor bennem meg
Két-három vodka már
És vár a nagy határ

Ha röviden vágok
Erembe a varjak
Nem dalolnak akkor
És a kín nem hallgat

Gyerekvers a reményrõl

Kovácsoltvas kapuk alatt
Akácfa levelet fakaszt
Szürke ég fölött
Egy isten lõdörög

Én újra itt vagyok
A földre tapasztott
Hernyók zöld fején
Csillogó remény

„Hogy jobban kattogjak a térben”

Archaikus gyerekvers

A cygaretta meg hola
Halaalos ollo
Szelé ketté vola

Kíméletlen szárnyak

Építsünk ûrhajót
A jeges tengerbõl
Zongorafutamból
Térbõl és idõböl

Ich und überich ist tot
De az es még adott
Füstszagú a testem
De az úton még ott vagyok

Zuhanás
Magamhoz
Az én falkába
Verõdik
Csahol

Az agy még mûködik
De a test nem mozog
Barnarangy földben
Még élek: itt vagyok

Dal a villanóképekrõl (Film)

Ezt a filmet még nem láttam
Végignézni megpróbáltam
De hányinger vitt ki a terembõl

Talán kissé fáradt voltam
Vagy talán sokat találtam
A földi egekbõl

A rendezõ túl szabad volt
Vagy a büdzsé túlszaladt most
De azt hiszem:

Túl sok volt a múltból benne
Ahogy zuhant a jelenbe
A végtagbénulás

Túllendült az egyszerû képen
Mint én lendültem át a téren
Befelé

Ezt a filmet megcsináltam
Vagy legábbis megpróbáltam
De nem játsza a mozi

Gyerekvers a jegesmedvérõl

Itt a finom kendermagos
Itt a finom kender
Magos
Szárbaszökken mint a repce
Futok körülötte körbe
Elrobogok és bevárok
Mig a jegesmedve rám morog

„my fears want to get inside of you”

Gyerekvers egy hölgy kapcsán

Ay ay
Wale wale
Sírok tövén kis virág
Árkok szélén kis földrögök
Vagyok virág és földrögök

Ay ay
Uram uram
Kéklõ égen a bárányfelhõk
És a völgyekben a köd
Vagyok most a pára könnye

Ay ay
Hali hali
Lópaták reccsenése
Vörös prémes róka lépte
Vagyok Hermésznek szentélye

Ay ay
Te lány
A Szövõszék pengõ zenéje
Asztal-vászon terítése
Vagyok férfi de mivégre

Giccsesen

Gyere templomomba boldogság
öröm
Gyere ligetembe hajnalt idézõ-
köröm
Gyere kócos -neked kócos - nem
nekem
Gyere hozzám téli éjjel
kedvesen
Gyere hozzám napos délben
énnekem
Gyere neked itt a szívem
azt hiszem
Gyere neked tán testem jutna
betegen
Gyere csak még akad a tû
lemezen
Gyere csak még botlik a szó
nyelvemen

Film II.

Még egy filmet leforgattam
Pedig én nem is akartam
Csak valahogy ma muszály volt

Szám merül a tiszta tóba
Dombok útján eljutottam
Ide

A forgatókönyv - semmi extra
A kéz száj és a fallosz útja
Mint rendesen

Ezt a filmet nagyon unom
De szemhélyvásznon újra látom
Ha akarom ha nem

Zörgetõ

Csinos combod torony
Messze a keresztje
Csinos combod ajtó
De van-e retesze?

„Isten, istenek, nyirok, szorongás”

Tézis-antitézis

Az ébredésben szól a féreg
Ostoba vagy ha nem érted

Ez a hangok szûk világa
De a tudat megtalálja
Fogalmaknak gyenge máza
Alatt a közvetlen tudást

Hányásízû formát öltve
Kis rímjáték mögé töltve
Kis vászonba betekerve
Kis papírra eltemetve

Elalvásban szól az Isten
Megismerés talán nincsen

Tengerszem versei

Nagyciklus

Ma az ég oly szürke volt...

Ma az ég oly szürke volt,
mint amilyen szürke az árnyék.
Csendesen elfolynak a hétköznapok,
akár hosszú cseppek a csapról,
szilánkká törve a porcelántányért.

És mégis oly eleven, amilyen a múlt,
amit a színek, szagok és az idõ
önmaga múlásával egybegyúrt,
szikrázó, csillogó üveggömb,
mely néha felfal, majd elgurul.

Holnap esni fog. Látom én.
Gyülekeznek a felhõk az Éj sötét egén.
De amíg pislognak a csillagok,
addig tudom merre bolyong
a képzeletem és a ti boldogságotok.

Az elsõ
(Genezis)

A folyó vén vizét vontatja az õsz,
borúba, barnába festve a tájat.
Kergeti a szél, mint furcsa õs
bele-belekapva tajték hajába.

Benne a kõ nem mozog.
Rajta simul, s alakítja a felszín,
Egymásba ölelkezve forrón
csókolják a megtört sokezer színt.

Õk már eggyek,
összekoccantak molekuláik.
Okosan fontolva haladnak elõre
nyalva a nagy Duna szomorú fûzfáit.

A második
(Én)

A nyári folyóparton mentem,
bámulva néztem, mit visz a víz.
A széllel és sodrással szemben
a hûvös erõtõl remegtem
mint bedõlt ágon a tiszta szív.

(A víz)
Megfeszült hullámmal, habokba szedetten
könyörgött, szinte sírt a partnak.
Édes bölcsejét, mint a felnõtt, feledve
fecsegett a köveknek büszke daccal,
tovább takarva a láthatatlant,

hogy lent a mélyben óriás súllyal
hangtalan folyik a borda, ég
és szív repesztõ hordalék.

A harmadik
(az utolsó)

Hol volt, hol nem volt
a parti rézsün szomorú fa áll
(mert a vágy: az égi mennybolt.
És az abba ezer ággal fogodzó
áldott átka a bús magány.)

Hosszú gyökerével játszik a vízzel
hallgatja a hullámok dalát.
Mézi ízzel
és tiszta szívvel
kortyolgatja a világ baját.

S e tiszta szín, kék folyó vizével
ha eljõ az új Tavasz
egyetlen érzés
száz színének
óriási virágot fakaszt.

Emberek a temetésen

Sírni, sírni, sírni
A meghalt tetemre verset írni.
Belélegezni a vért, az iszonyt!
Halálomig a halált szidom.

Esztelen mormolnak fohászt, imát
zajossá teszik az éjszakát.
Szörnyek, szellemek lépnek az éterekbe,
fagyott víz mozdul a vérerekben.

Örökre búcsút vesznek a halottól,
mind összenéz túl a koporsón,
s hosszan-hosszan fészkelõdnek.
(szellem:)
- Ne félj így végzed majd te is,
koporsóba tesznek téged is.
- Mondja õ, a már süket emlékezõknek.

Köszönjük szerzõinknek, hogy mûveikkel emelték a lap színvonalát.

Ugrás a lap tetejére

Címlap, Üzenet, HelyzetJelentés, Mink magunk,

Élõkép, Hasadóanyag, Versnyom

helyzetember@freestart.hu