címlap
üzenet
helyzetjelentés
mink magunk
élõkép
fellegember
versnyom
swaptext

Üzenet

 

Korábbi számaink

1. szám
2. szám
3. szám
Különszám (Vörös András: Poét(ik)a 1993–2003)

 

A negyedik szám

Az új számban befejeződik a HelyzetEmber saját verseit tartalmazó HelyzetJelentés rovatban ősszel elkezdett Minden más előre ciklus sőt, egy önálló új versnek is jutott hely. A Mink magunk rovat újra szép számmal tartalmaz verseket, méghozzá jó verseket, melyeket olvasóinktól kaptunk (Réka, Csőke Dénes, Komáromi János, Simon Imre és Sys versei). Az Élőképben egy szintén a múlt számban elkezdett sorozatot, Tolnai Ottó verseinek válogatását zárjuk le. A FellegEmber rovat Lucian Blaga válogatott verseit tartalmazza. A Versnyom is az előző szám folytatása, Simon Imre nagyszerű fordításaiból most Rúmi-verseket közlünk.

 

Költözünk, változunk

Nem szeretnénk elkiabálni, de reményeink szerint a tavasz folyamán megjelenő ötödik számunk már új helyen, a www.helyzetember.hu cím alatt lesz elérhető (ez a cím még nem él). Ha ez sikerül, megújítjuk a HelyzetEmber külsejét is, hogy könnyebben kezelhető, tetszetősebb legyen, ehhez azonban szükségünk van tanácsokra, ötletekre: min változtassunk, esetleg milyen új rovatokat indítsunk, mitől lenne jobb ez a lap. A helyzetember@freestart.hu címre küldjék üzeneteiket!

Ugyanerre a címre küldhetik írásaikat, minden műfajra nyitottak vagyunk, minden felajánlott írás megjelenik.

 

Rejtvény

Ki írta a következő verset, és mi a címe?

"Gyanútlanul mentem az utcán.
Jött szembe a Társadalmi Megrendelés.
Enyhén kopasz volt; dohányzott, de nem
szenvedélyesen.

Írjak egy szerelmes verset – mondá.
– Szerelmes vagy? – kérdeztem én.

Holott nyilvánvaló:
a társadalom egyik fele
mindig szerelmes
a társadalom másik felébe.

De ő most hazudott:
– Nem, nem magánhasználatra kell.

És én tovamentem az utcán
az Alfa Centauri felé,
keresni valakit,
akinek
a szerelmes vers magánhasználatra kell.

Míg meg nem találom, nem írok."

A helyes megfejtők könyvet nyerhetnek.

 

A HelyzetEmber negyedik számához jó szórakozást kívánunk!

 

Ugrás a lap tetejére

Címlap, Üzenet, HelyzetJelentés,

Mink magunk, Élőkép, FellegEmber, Versnyom

helyzetember@freestart.hu