|
HelyzetJelentés Ebben a rovatban a HelyzetEmber saját versei
jelennek meg. Átmenőben
Stillenachtlied
Meghaltál Átmenőben Ismerős hely, álmomban jártam itt,
egyedül voltam, szédelegve léptem,
és éreztem, hogy senki nem segít,
most itt vagy velem; vagy nem vagy itt. Sötét volt, tompa, nyirkos este,
se hang, se fény, se csillagok,
tudtam, hogy álom, tudtam persze,
tudtam: egyszer még járok erre. Ezt a hideg, kék napsütést is láttam,
és valakit, aki nem te vagy.
Emlékszem, magunkat tisztán láttam,
mikor éjjel álmomban erre jártam. Nem tudom, hogy az ki is volt,
akit mellettem láttam állni.
Te voltál: bizonytalan folt,
nem emlékszem, hogy az ki is volt. Most itt vagy, hogy újra erre járok.
Vagy álmodom, hogy nem vagy itt?
Mire jók e szédelgő régi álmok?!
Itt leszel, ha még egyszer erre járok. Stillenachtlied Immár minden bellset
jingle,
halk tűlevél, nézed,
pinkül:
karácsony-éj.
Majd zöld lesz újra a bölcs fa,
ha nem festi át se
Matáv,
se Té. Meghaltál Postán is állhatsz sorban épp,
vagy pont a zebrán mész a pék
felé: figyelni doszt elég,
hogy richtig a fehérre lépj. Mondom, lehetsz akárha itt,
akárha ott, belédhasít
a rémület (hogy egy kicsit
adjunk a nyers hatásnak is.)
Megállsz ha már nem állsz amúgy:
rádzúdul egy érzés: a múlt.
A múlt, a múlt, bizony!, de kár!
Az elveszett, az oda már. Te sem leszel már az a kis
komisz, ki szól: "A zebracsík
mellé léptél", visít, "szamár!"
És ordibál, hogy "meghaltál!" |
