Élõkép

Tolnai Ottó versei

(elsõ rész)

Az Élõkép rovatban egy-egy ragyogó kortárs szerzõtõl válogatunk. Tolnai Ottó verseit két részletben, mostani és következõ számunkban mutatjuk be. Nagyon sok fontos vers van itt ugyanis.

Tolnai Ottó 1940. július 5-én született Magyarkanizsán. 1955. és 1959. között a zentai magyar gimnázium tanulója volt, 1956-tól publikál rövidprózát, 1960-tól verseket. 1959-tõl az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója, 1961-tól az Újvidéken megjelenõ Ifjúság hetilap Symposion címû mûvészeti mellékletének szerkesztõje volt.
Elsõ verseskötete, a Homorú versek megjelenésének évében, 1963-ban Zágrábba költözött, filozófiai tanulmányokat folytatott. 1964-ben jelent meg az Új Symposion folyóirat, melynek 1974-ig szerkesztõje volt. 1969–1972 között a folyóirat fõszerkesztõi tisztét is betöltötte. A cenzúra, vádemelés, bírósági ítélet következtében le kell mondania a lap vezetésérõl. 1974–1994 között az Újvidéki Rádió mûvelõdési mûsorainak szerkesztõjeként, képzõmûvészeti kritikusaként dolgozott. 1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja, az államalakulat felbomlásának évében elnöke volt. 1990-tõl a Magyar Írószövetség tagja. 1992-tõl a Veszprémben megjelenõ Ex Symposion fõszerkesztõje. 1994-tõl Palicson él.

Munkásságát Híd-díjjal (1967.; 1980.), Szirmai-díjjal (1988.), Mikes Kelemen-díjjal (1988.), Üzenet-díjjal (1991.), József Attila-díjjal (1991.), Kortárs nívódíjjal (1992.), Az Év Könyve díjjal (1992.), Ady Endre-díjjal (1993.), Alföld-díjjal (1994.), Déry Tibor-jutalommal (1995.), Bodrogvári Ferenc-díjjal (1997.), Füst Milán-jutalommal (1997.), Weöres Sándor-díjjal (1999.), Bezerédj-díjjal (1999.), A Köztársasági Elnök Aranyérmével (2000.), Radnóti Miklós-díjjal (2000.), Kossuth-díjjal (2000.), Párhuzamos Kultúráért-díjjal (2001.) jutalmazták.

Mûvei:

Homorú versek. 1963.
Sirálymellcsont. 1967.
Valóban mi lesz velünk. (Domokos Istvánnal) 1968.
Agyonvert csipke. 1969.
Rovarház. 1969.
Zoo. 1969.
Ördögfej. 1971.
Gogol halála. 1972.
Legyek karfiol. 1973.
Versek. 1975.
Világpor. 1980.
Elefántpuszi. 1982.
Virág utca 3. 1983.
Vidéki Orfeusz: Válogatott versek. 1983.
Rokokokokó. 1986.
Gyökérrágó. 1986.
Prózák könyve. 1987.
Cápácskám: apu! 1989.
A meztelen bohóc: képzõmûvészeti esszék. 1992.
Wilhelm-dalok avagy A vidéki Orfeusz. 1992.
Versek könyve. 1992.
árvacsáth. 1992.
Kékítõgolyó: új prózák könyve. 1994.
Végel(õ)adás. 1996.
Rothadt márvány: jugoplasztika. 1997.
Balkáni babér: katalekták. 2001.

Ceruzával írt vers
Doreen 2
Az még nem a halál
Re-kapituláció (részletek)
   14.
   24.
   28.
   39.
   42.
   51.
Két teniszütõ
   1. árvacsáth
   2. gugakereszt
   3.
   4.
Szenteleky
   I. Változatok egy Szenteleky-sorra
   II. Tour de mort
Szõke fürtök
Patinát könnyezõ
Olvassak csak nyugodtan tovább
Öt örökíró
Amit nem írtam
Cápácskám: apu!

Ceruzával írt vers

Ma (dátum) ennyi meg ennyi órakor
Ha eléd csúsztatom e versféleséget
Azért mégiscsak bolond nagy dolognak
Kellene történni véled
Ceruzával íródott pedig
És még egyszerûbb is lehetne

X-szel jelölném azt a pontot
Amelynek ezt a bolond nagy dolgot
Kellene kiváltania barátom

Doreen 2

ars poetica helyett

azért írom neked ezt a verset
mert úgysem tudod elolvasni
mert különben sem érdekelnek
a versek
(a Braque-ot is csak azért törölgeted
mert drága
mert 10 000 000-t ér
mit is jelenthetnének neked
buja trópusi virággal bélelt lány
ezek a sápadt
még az elsõ fázisból való
hanyag sárga virágok
be sem rámáztattad
pedig csak 60 × 30
talán észre sem vennéd
ha ellopnák
ha ellopnám),
mégis néha nagyon megörülsz
a nevednek
DOREEN
a vers elõtt
(ezért említem újabban a versben is
a neved) amikor megmutatom
az újságokat
meg úgylehet versem üressé vájt
égetett
kancsó formája is
jelenthet valami kicsit
a szemednek
igaz
amióta még a fülét is
letöröm
darázsderekú kancsóimnak
legtöbbször kihullanak a kezedbõl
és a nagy csörrenésre fölébrednek
a szomszédok mert a modern házakban
papirvékonyak a falak
megörülsz amikor megmutatom
az újságokat (pedig ha tudnád
milyen nyavalyás újságok ezek)
mert tudod hogy majd pénzt kapunk
értük
annál többet minél hosszabbak
annál többet minél hosszabbak
annál többet minél hosszabbak
barna ujjaiddal gyorsan
megszámolod a sorokat
és megszorzod százzal
vagy hetvennel
(ez a versem nyolcvanöt soros)
múltkorjában amikor azt a
kétszázötven soros verset
hoztam haza
megcsókoltál
azóta minden vers elõtt
a hosszú vers
múzsájához fohászkodom
hogy hosszan írhassam versem
mert DOREEN
én szeretném ha többször is
megcsókolnál
igaz különben sincs sose kedvem
abbahagyni a verset
hogy legalább a versben
nyújtózkodhassak
186 centiméteremnek kicsi
ez a szoba
alacsonyak ezek az utcák
meg a takaróm is rövid
és különben sem szeretem
a rövid bolha-fürge
verseket
félek a vers szélétõl
félek a vers végétõl
félek a vers szélétõl
félek a vers végétõl
félek
hajótöröttként akarok hánykolódni
rajta és lassan alásüllyedni
úgy hogy észre se vegyem mikor
fulladok bele
minden versbe bele akarok fulladni
bele akarok fulladni
bele akarok fulladni
bele akarok fulladni minden versbe.

1963.

Az még nem a halál

nyúzom a nyulat a teraszon
messze mélázok a kockaházak felett
amikor durran és felugrik a nyúl
az még nem a halál
nem a halál
benyúlok a bundája alá
lábunk között a sugárúttal
ölelkezünk a köszörült kampón
abszolút atléta
kis segg széles vállak
nyelve mocskos rózsaszirom a számban
hányok a nyúlba
a kosava homokszemekkel bombáz
amikor durran és felugrik
az még nem a halál
jó a nyúzott nyúlban
északi harctereken
a még meleg bajtársakban
a nyúzott még nem halott
forgunk põre táncban
tûként húzza selymét
egy léglökéses gép bevarr
mint szalmát a fordított bõrbe
nem a halál
csak finom vadas íz

csak finom vadas íz

Re-kapituláció

(Részletek)

14.

Azt hiszem, hogy bizonyos területeken, különösen a muzsikában elengedhetetlenül szükséges a visszatérés a klasszikusokhoz, mert véget kell vetni az eredetiség meddõ, semmire sem vezetõ hajszolásának. A film messze van még ezektõl a problémáktól, mert véleményem szerint a film mélységesen maradi, konzervatív mûvészet. A filmesek sokkal messzebb elmehetnének, mint amennyire elmentek. Kétségtelenül nem volna kellemetlen több õrültséget látni a vásznon. Legalábbis érdekesebb volna nézni a filmeket. Vannak, akik azt állítják, hogy én ilyesfajta õrült filmeket csinálok, de úgy látszik, nem veszik észre, hogy ebben a tekintetben eddig mennyire féken tartottam képzeletemet.

(Kubrick) 

nem birom hallgatni csajkovszkij muzsikáját
pedig ismertem leningrádban egy lányt
csajkovszkij szülõháza mellett lakott
nem birom hallgatni habár szeretem
sokszor felteszem lemezjátszómra
a hattyúk tavát
az olasz capricciót
a vonósszerenádot
sokáig azt hittem hibásak lemezeim
durva por hullott közéjük vagy a gyerekek
firkáltak rájuk gyémántdarabkákkal
alkohollal mostam õket
magamat
gyerekeimet
újakat vásároltam
kaptam is egy-egy példányt
sercegnek
csörögnek
mind hangosabb csörgés
hallom
már lemez nélkül is állandóan
ahogy csajkovszkij eszi a papirost
közöttük kottapapirosokat is
teleírt kottapapirosokat
hallom
látom is újabban az õrült csajkovszkijt
egy túlkeményített mozivásznon
ahogy zabálja a papirost
elviselhetetlen
zene
ezüstpapirost enni például
mint film
csajkovszkij kevésbé kellemetlen
mint vers
nem vers
eszi
a hattyúkat

24.

még nem jártam lengyelországban
de valahol
hol is
minden bizonnyal malaparténál
azt olvastam hogy chopin
szivét valamiféle folyadékban õrzik
s azóta magam elé emelve
bambuszlábaimmal vigyázva lépkedve
egy kristályedényben viszem
és már évek óta
évtizede pontosabban
minden lépésnél
majdnem elejtem

minden lépésnél
majdnem elejtem
majdnem elejtem

három éve meg úgy tûnt
versben is beszámoltam róla
a legyek karfiolban
egy nagy hûtõkocsi jégmorzsáján láttam
heverni sápadt testét
majdnem elejtem
majdnem elejtem

breza a bronzkapuban
szépen leírja
malaparte halálát a mûanyag sátor alatt
jómagam a nullás lisztben
picassót
korunk egyetlen zsurnalistájának neveztem
akit szerettem
majd tán meggondolatlanul
ugyanezt megismételtem
malapartéval kapcsolatban is

28.

ismét hajnalodik
mintha már leírtam volna egyszer
vagy többször is ezeket a szavakat
úgy látszik elérkezett az idõ
amikor ismételni kezdi magát az ember
titkon persze
mind szorosabbra húzva az áttetszõ szálakat
ismét hajnalodik
közel talán már a nap
amikor majd csak ennyit mondok
hajnalodik
az lesz a legszebb
hajnalodik
ezek az ismétlõdések
ezek a körök
igen ezek a körök végre
munkám törvényszerûségeit mutatják
boldog vagyok tehát mégis
boldogság · boldogság
így középen ponttal
avagy óriás kárbunkulussal
érdemes lenne egyszer kikezdeni
ezt a "verselést"
ismét hajnalodik

ismét hajnalodik

39.

az ólomköpet feldobta
a nap megnyúlt
elvékonyodott
üstökösforma sárgarépa
mintha csak cézanne szavai
jutottak volna csöpp eszébe
az ólomköpettel egy idõben
Eljön a nap, amikor egyetlen murokrépa,
amit egy festõ festõszemmel néz meg,
forradalmat idézhet elõ.
az ólomköpet feldobta
majd többször földhöz csapkodta
a már õsz nyuszit
sárgarépa

fehérrépa
semmirépa

42.

Mivel az emberi lét valódi definíciója magában a "mise-en-scene-ben" van.

(Susan Sontag)

egy utcát keresek
egy utcát keresnék
de nincs térképem
pénztárcámban metrójegyeim is
elporladtak régen
kis ház
nagy ház
régi ház
új ház
nem ház
valami középület
szürke középület
a középület is ház
a szürke középület is ház
csak tudnám melyik negyedben keressem
tehetetlenül kaparászok
ismét elolvasom a képeslapot
melyet a tavasz hozott
látogass meg
13 rue pierre guérin paris 16e
ki lehet ez a pierre guérin
az új magyar lexikonban nincsen
camillo guérint a gümõkór elleni
bcg-oltás egyik feltalálóját találom csak
révaim nem teljes
illetve mindig az a kötet hiányzik
amelyiket keresem
a petit larousse kellene
petit larousse-om nincsen
felhívjam kapisztránt
õ akár a pisztráng
felhívom
halló
szerbusz
kérlek nézd meg a kis larousse-ban
ki volt pierre guérin
jó várok
halló
diktálhatod
PIERRE GUÉRIN
. . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . .
köszönöm
nem nézem a kézilabdát
be van kapcsolva a televizió
de nem nézem
akárha langyos zöld vízzel lenne tele
úgy remeg a lakás
asztalom körül úszkálok
verset írok
pierre guérinrõl
szerbusz
tisztelt pierre guérin mit kezdjek
önnel
valamiféle kiindulópontra mindig
szükség van
nem nézem a televiziót
ma többször nem telefonálok
saját erõmre kell hagyatkoznom
saját erõmre hagyatkozom
a sorok rácsa közt bolyongok
nem börtön tán
vagy kórház
nem tudhatom
egykor még kiültünk a teraszokra
filmújságokat (cahiers du cinéma)
lapozgatott
kezünkben a szél
renoir mondtad
úgy dobva fel az italt
mint a törtgerincû stroheim
ködös partok mondtam
ködös parton
a sanghaji hölgy
a sanghaji hölgy
két állomás közé állítom
rádióm miniumos mutatóját
s hallgatom
hol erre hol arra hullámzik
hol egybecsavarodik
hol szétválik
beszéd zene zaj
ha megtalállak majd
a rue pierre guérinen
a rue pierre guérinen
nem megyünk moziba
a rue pierre guérinen biztosan
nincs mozi
filmújságokat sem lapoz már többé
kezünkben a szél
film
fekete-fehér
film leszünk
hamu és gyémánt
gyémánt és hamu
két állomás között
langyos zöld lucsokban
nem bir aludni papagájom
pontszemét látom
GODARD
les bennünket a sarok mögül
látjuk de úgy teszünk mintha nem
látnánk
óriás szépiacsontba rejtett kameráját
a rue pierre guérinen
lábunkat hanyagul egy söröshordóba
ültetett
pálmának vetve
a rue guérinen
a rue guérinen

51.

érdekes átolvasni verseskönyveimet is
az egyiknek például sirálymellcsont a címe
három példányom van belõle
rajzok is vannak benne
boldog vagyok hogy a címadó versikét
felvették a világirodalom gyöngyszemei
sorozat
verses világjárás címû kötetébe
ugyanis ifjúkoromban olyan
cendrars-michaux típusú költõ
szerettem volna lenni
és azóta is
állandóan úgy érzem magam mint aki
holnap messzire nagyon messzire fog utazni
szüleivel
avagy szülei nélkül
AZ EXCELSIOR TERASZA ALATT
FINOM HÚSSZÍN LÉCEKBÕL
NARANCSOSLÁDÁKAT ÉPÍTETTEM
   satöbbi
ilyen egyszerû kis könyveket kellett volna
   csinálni
igaz a gogol halála ilyesmi
egy pohár vízrõl kellett volna írni csak
van egy könyvem amelyet meg barátommal írtunk
piros
nézem fényképünket a borítólapon
legnagyobb hatással
hogy immár
egy kis vallomással se maradjak adós
a zágrábi olvasóterem könyvlifjének
halk búgása
volt költészetemre
tehát az a lift és nem más
emlékszem még amikor a doreen 2-t írtam
csibuk lefordította versemet
doreennak angolra
ám mint késõbb mesélte
át kellett költenie kissé
át kellett költeni
ki kellett hagynia
hozzá kellett adnia
no meg hát angolul sem igen tudott még akkor
azóta természetesen már minden nyelvet beszél
emlékszem úgy volt hogy a 64-es újévet
doreennal fogom várni
tavaly amszterdamban
sokszor gondoltam arra az indonéz asszonyra
néha egyszerûbb dolgokat akartam
csinálni mint a költészet
néha összetettebb dolgokat akartam
csinálni mint a költészet
és elmúlt az élet

Két teniszütõ

1.
árvacsáth

kifutottunk a tisztásra
lesz méz
lesz méz

egy-egy ideges mednyánszky-bokor
és árvalányhaj

ó
árvalányhaj

térdre buktam
és simogattam
a föld haját
égõ lányhaját
a lány földhaját

simogattam

ó
árvacsáth
árvacsáth

földhaját

simogattam
majd felnéztem
s láttam körül
hajból font fészkekben
repedezõ smaragdokat
lányhajat gyújtani érkezõ égõ égitesteket
égõ lányhajat legelni érkezõk agancsait
égõ
égiek

pikkelyes dög-diszkosz puffan
nincs többé tó
a bácska-y tó
szén ír
idill-t
boldogság · boldogság
így középen ponttal
avagy óriás karbunkulussal

lesz méz
lesz méz
   jimenéz

a homok megköttetett
megköttetett rég

árvacsáth
árvacsáth
gyémánthajszálad vág
vág égõ tükröt
vág égõ ablakot

árvacsáth

kifutottunk a tisztásra
megköttetve

kifutottunk a tisztásról
megköttetve rég

ó
árvacsáth
fehér cipõid egymást rugdossák

ÉS: ez a tánc.

mezítláb
meztelenített
árvacsáth

2.
gugakereszt

"Merre csörög a dió? Semerre"

(Kosztolányi)

nyakkendõje helyett
mely akár egy zöld kardiogram olyan volt
arany és citromsárga
de duzzadt csokor is volt
versedben majd
ó a majdvers
majd az ó-vers
mely akár egy kosztolányi-költemény lesz
például piros paprikát emlegess

kereszt gugámon
gugakereszt kosztolányi-élményem elsõ bõrjele
az agg öcs kétszer lecsapó rozsdás scalpele
izzó kálvária-dombon békasóban kamillában guggoló kereszt
csüngõ paprikafüzér mészmellkasán
mert mészász õ
édespaprika-koszorúval
mész is
meg ász is
hetyke csontgaudi a szikes rónán
s a nap
mely akár az elmebajos lány csókja
örök seb
azúrteli ökörszem
és oroszlánordítás (a budapesti állatkertben)
és happy end
kosztolányi-költeményedtõl kezdve majd
minden versed
happy enddel végzõdjön
boldogság · boldogság
így középen ponttal
avagy óriás agg falloszokkal teli
paradicsommal
mert mi más is lenne az édenkert
írta volt bátyám
mint tormával szögezett homok
s lendl útmutatás az állatok kitöméséhez
címû könyvét kérte schönaichban keltezett levelében

s itt következzék a költemény
mely nem következik
mely nem következik
mely nem következik
mely nem következik
mely nem következik
mely nem következik
mely nem következik
miért is következne
semmiért
semmiért
semmiért
következzék hát a semmiért
csörögjön a dió
csörögjön semerre
nõjön a fa
nõjön semerre
röpüljön a varjú
röpüljön semerre
röpüljön semmiért
röpüljön csõrében a semmivel
gugakereszt légjelem
gugakereszt vízjelem
gugakereszt nem-jelem
semerre semerre semerre
semmiért semmiért semmiért
károgás mindenütt
károgás mindenért
s itt következzék a költemény

a tormával szögezett homok:

3.

Ötéves koromban egy pirosan izzó, áttetszõ daganat nõtt jobb felõl az államon: guga.
Még ma is pontosan érzem gyöngytyúktojás-formáját ujjaim között, még ma is hallom benne az elviselhetetlenné fokozódó fájdalom ketyegését, ütéseit, már-már robbanásait. Elvittek orvoshoz. Néhányszor már jártam nála a fõutcán, a VIKTÓRIA fényképészszalon mellett. Igen, valahogy azok a nagy esküvõi fényképek – amelyek késõbb idiótikusnak tûntek, most pedig mindinkább angyaliakká lesznek számomra ismét – elválaszthatatlanok az egésztõl. Kosztolányi Árpádnak hívták; lányait jól ismertem a strandról, ciklámenszín fürdõruhájukon erõs, ó istenem, milyen erõs, szõrzet ütött már át... Kosztolányi esténként zseblámpával járta a várost. Mi sem természetesebb, mondhatnánk, mint zseblámpával járni a sötétben. Igen, de nem felénk, ahol egyedül csak õt láttam lámpával az utcán. A fekete zseblámpa valami furcsa idegenséget kölcsönzött neki: lámpára volt szüksége, hogy közlekedni tudjon közöttünk. Még ma is, ha ezt a szót hallom: mizantróp, dr. Kosztolányi sötét arcát látom, jóllehet semmit sem tudtam róla és ma sem túl sokat – Csáthtal lakott egy idõben Pesten és tán Palics, Ludas környékén... Elvittek gugámmal hozzá.
Látom nagy-nagy rezgõ kezében a kést a lámpa felett kormosodni, izzadni.
Kivágta.
– A költõ öccse – mondta valaki az utcán - kivágta a gugáját.
   Az a kormos, izzó kés keresztalakban vágta belém a különös, azelõtt sohasem hallott szavakat: guga, költõ...

   Ültünk a füves árokparton, vagy a nagy gesztenyefák alsó, vastag ágain és vártuk a szabadkai vonat utasait. Meleg volt. Por. Csönd. Nem voltunk fáradtak, álmosak, mégis, akár a vadállatok a hosszú-hosszú lesen, szinte aludtunk...
Sokszor megtörtént, hogy csak egy utas érkezett Szabadkáról Kanizsára: egy csúnya öregasszony, talpig feketében, púderba mártott fejjel, nagy fekete bõrönddel. Nem is a csúnyaság a pontos kifejezés, hiszen az egész jelenség inkább az idegenséget, az idegenség csúnyaságát, rútságát jelképezte számunkra. Néha, ha zajongni kezdtünk, lassan felemelte nehéz tekintetét felénk a fára. Egy szomorú gorilla nézte a csipogó makimajmok fürtjét.
– A költõ húga – mondta valaki –, a költõ húga gorilla.
Guga, költõ, gorilla...
Az elviselhetetlen fájdalom az idegenség elviselhetetlen rútsága.
   Egy ilyen spirituális élet-életmû kellett, mint amilyen Kosztolányi Dezsõé, hogy e szavakat s általában a szavakat (sebeket és rútságokat) kissé tojásdadabbá (gyöngytyúktojás-forma, írtam az elõbb!) görgesse-pörgesse, kissé könnyebbé, kissé szebbé tegye számomra...

4.

Ott voltam, mert éppen Szabadkán laktunk 1972-ben (úgy látszik, gyerekeinknél is megismétlõdött a szabadkai intermezzó, mint nálam családunk nagy krízisekor – hogyan is tudta kiegyensúlyozni azt a szörnyû billegést apám?), amikor lefolyt a romlott, sûrû paradicsomlé a Palicsból. Romlott, döglött vért is mondhattam volna. Ott álltam száraz tónak nedves partján.
Az emberek beszaladtak a sárba és kapkodták a még ficánkoló halakat a nagy mûanyag zsákokba. Egy agg festõ (alumínium csövön lélegzett), felállította állványát, s nyugodtan festette a fáradt, mind fáradtabb halak között ficánkoló embereket, festette a pokoli "paradicsomi" látványt... (Apám mesélte, hogy õ is telerakta hallal a kocsi csomagterét és otthon megfürdette õket a Tiszában.)
   Ott álltam, mikor végképpen kiürült a tó, ki a környék. Mintha a levegõt is csak lecsapolták volna a parkról, s már mindannyian alumínium csövön keresztül szívnánk a levegõt. Bûzlött a környék. Nem értem a halakhoz, mint apám, de bûzlöttem én is.
   Ott álltam, s a tó közepe felé két rönkre lettem figyelmes. Sokáig néztem õket, majd, magam sem tudom, miért, elindultam irányukba. Talán azért, mert miután a vizet és a hallat eltávolították, úgy gondoltam, ami ottmaradt, az már az enyém, amit az emberek és a gépek otthagytak, azt nemek hagyták ott.
   A leégett nádasban, a megszenesedett sástorzsák között dagasztottam a sarat, kezdetben még ügyelve némelyest külsõmre.
Vasmacskák talán?
Szobrok?
Ahogy közelebb másztam, már úgy éreztem, az alumínium csövön légzõ festõ vásznán mászok, két emberalakot, két sárral tapasztott, különös pipiskedõ pózban megkövült emberalakot láttam, 3-4 méterre egymástól.
Egykor fehér ruhában, fehér cipõben lehettek.
Egyik helyen még szépen látszott a ruhák fazonja, a másik helyen pedig be lehetett látni a csontváz belsejébe, ahol egy pillanatra úgy tûnt, bagoly vagy varjú fészkel. Magasra emelt kezükben moszatos teniszütõk... Már kifelé igyekeztem, amikor hirtelen visszafordultam.

Kosztolányi és Csáth?!

Lehetséges, dünnyögtem nyakig a sárban, hiszen ha rájuk gondoltam, mindig teniszezni láttam õket Palicson, és most, hogy minden lecsapoltatott, természetes is, hogy valóban megpillantsam õket.
Magasra emelt teniszütõjük között a nap...
   És most már, mondtam valakinek a parton (régi nagy novellatémámra gondolva), csak rendbe kell hoznom a ruhájukat (a bagoly, a varjú benn is maradhat) és megmozgathatom, megszólaltathatom õket a fenyves mögötti vörös salakpályán, hiszen már ismerek mindenkit a közönség közül is.

Kosztolányi Dezsõ és Csáth Géza aznap délelõtt érkeztek Pestrõl és elsõ útjuk a reketthúrozó mesterhez vezetett...

Szenteleky

I.
Változatok egy Szenteleky-sorra

varjak szállnak fel a didergõ gallyakról
bakacsin-bögyük zacskójában nincs mag
nincs kenu-forma kis búzaszem cirok-rubin
a fekete földet eszik
mibõl a fagy már rég kisütötte a zsírt
farkasok nyikorgó torkát kenni libatollpamaccsal
a föld apró sörétjeit nyelik
akárha duplacsövû tömõt dugtak volna magukba
olykor ki fenekük kalózhajó-ablakán
mert durranások fel-felhangzanak
a semmi néha átüti önnön hangfalát
varjak szállnak fel a didergõ gallyakról
árnyuk mely szebb a mediterráneum s a püspök lilájánál
suhan mint keleti ecset az elsõ hó porcelánján
pedig nincs benne málna száradtvérszín szeder eper
és meg is reped mert tollak hiányzanak
fontos tollak a kormányzáshoz
a forgó földön való megüléshez
tojást gyorsforraló tollak hiányzanak
melyek akár a topogó kis anyókák kendõi
varjak szállnak fel a didergõ gallyakról
bár e reccsenés már a fenékig fagyott folyóé
melyben nem halászik többé senki
nem csak szarucsákányával a sas
nem dob önnön kebelbe sem dinamitot az ember
ó isola bella végigreped a tenger
varjak szállnak fel a didergõ gallyakról
ha nem szállnának õk is hasadnának ketté középen
mert már csak az nem fagyott meg ami nincs
az üres dió mit ijedtükben leejtenek
s pontot tesznek a világra
dögként is sajnálkozva majd hogy azt a pontot
végén mindeneknek miért nem ehették meg
hiszen tán még csak az hiányzott hogy megérjék
a búza zöld kis késeibe hanyatlást
a pacsirta ének-injekcióját a tejes-vak kis nyuszi-falatkát
varjak szállnak fel a didergõ gallyakról
avagy a mi árnyunk vetítõdik a befagyott firmamentum mozivásznára
s a duplacsövek is minket keresnek: kártékonyokat
kik pedig legfeljebb a lokális színek kontúrjai lehetünk
bekerítve nehéz ólommal forró ólommal
az isola bellá-t és a belladonná-t* azaz a nadragulyát
amit hol mint nadrágot hol mint gulyát választunk
más versszövetet preparálva már magunknak itt
varjak szállnak fel a didergõ gallyakról
csõrük sárga satujában tetû gyémántja se roppan
bélférgek se böffennek fel á la spagetti milanaise
huzatosak mint szemétdombra dobott ráncos könyökcsövek
varjak szállnak fel a didergõ gallyakról
akárha ajtó föllé szögeznék õket úgy tárják szárnyukat
s az égboltra fagynak csillogva
mintha csak tudnák a nagy tavaszi esõkben
majd lila tentává csordulnak

* "Az életfenntartó búza és a gyilkos belladonna gyökerei egymás mellett szívják az élet és a halál erõsségeit. De ezeket az embereket az életnek és a halálnak ez a közelálló képe nem zavarja." Gozsdu Elek (Bori Imre idézi az Irodalmunk évszázadaiban).

II.
Tour de mort

Egy padláson Szivácon megtalálták Szenteleky (Stankovic) Kornél költõ (orvos és irodalomszervezõ) kerékpárját. És lehozták. Az sincs kizárva, hogy már elõbb megtalálták, de csak most hozták le. Nem egy ember hozta le, pedig úgy könnyebb lett volna, kényelmesebb, hanem ketten – vigyázva, lassan, méltóságteljesen, bár senki sem nézte õket a kapu alatt lihegõ kutyán s az udvarban kaparászó tyúkokon kívül. És megmosták. Mosták, hárman, mûszivaccsal Szenteleky Kornél költõ (orvos és irodalomszervezõ) kerékpárját. És megkenték. És ott állt a csillogó fekete bicikli két tömött kerekén megfelezve az eres árnya által, a fecskék isteni landolásai zizegesítette levegõben. Senki sem mert ráülni. Még csak eszébe sem jutott senkinek a három jelenlevõ (két sziváci és egy sziváci születésû újvidéki polgár) közül. A gyerek meg már csak akkor ért haza, amikor a kerékpárt ugyanúgy, ahogy a létrán lehozták, méltóságteljesen, akárha Kossuth csontjait szállítanák, átvitték a még tatarozás alatt levõ Szenteleky-házba. Féltek tán, a hajtószíj (akkor még nem volt biciklilánc, nem találták fel, vagy már feltalálták, csak még nem jutott el a provinciába – nem csapkodták vele arcon egymást a kamaszok) elszakadna, elpattanna, hiszen vékony, mint a bõgõhúr, és rózsaszín, mint az emberbõr. Tán azt is át kellett volna itatni olajjal? Roppant nehéz ilyen, egész irodalmunkat érintõ, bár elsõ pillantásra részletkérdésnek tûnõ, ügyekben határozni (okosnak lenni).
   Ezzel járt betegeihez és házimulatságokra, hol olykor udvarolt, szemérmesen, de tbc-s lázzal, és színészkedett is...

Költészetünk elsõ kerékpárja! (Szentelekyé már örökre a sárga trikó.)

Mind többet tanulmányoztam, nemegyszer a helyszínre is utazva, akár egy frissen kiemelt mammutcsontvázat. Majd ferde mennyezetû padlásszobámban (ahová ilyenkor már felszorult a baracklekvár illata): Tour de France-okat tour d'horizonokat szerveztem, istentelen hajszákat, marékszámra zabálva az ajzószereket, végtelen asztalom körül, félre-félrepillantva nagy konkurrensemre, a Göncölre.
   Éppen így köröztem akkor is, amikor a belgrádi rádió 3. programján Anna Ahmatova verseit kezdték olvasni – oroszul! És én, anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodtam vagy legalább leszálltam volna a couleur locale elméletírója s az akácok költõje kerékpárjáról, megnyomtam a pedált, és leereszkedtem zötyögve a frissen festett falépcsõn – a repedezett pisztolytok-forma biciklitáskában csíptetõvel, kiszáradt olajcsöppintõvel, a spanyol szótárral, a köpetes kék üvegcsével –, és Moszkva, Leningrád irányába indultam (kicsit úgy, mint egyik önfejû rokonom, aki Oroszországon keresztül indult egykor Amerikába): végre majd ismét átroboghatok (csikorogva bár) a Téli Palota porfirtermén, a Scsukin-szerzemény Cézanne-ok felé, végre ismét átvághatom (csikorogva bár) átlósan a volt forradalmak végtelen havas tereit, végre ismét át, át!

Persze, jól tudom, a kávédarálót majd vissza kell juttatnom a szivácsi emlékszobába (már elõkerült a fehér íróasztal, a fehér köpeny, az orvostáska, a németül írt dráma is)...

   Költészetünknek nagy-nagy szüksége lesz erre az õs-kerékpárra (sõt, még régebbi költõi-kerékpárok "bélpoklos biciklik" után is kutatnunk kell: o - o
   Induló költõinknek sorban meg kell majd nyergelniük Szenteleky kétkerekû Pegazusát, meg Tour de France meg tour d'horizon, meg – tour de mort.

Szõke fürtök

   Végre fenn ültem a gépben. Néhány perc és futva, futva, mint egy nagy kéz, összefogva, megemelve bensõmet, már el is indult. Imádok futkosni, röpködni ezekkel a rissz-rossz gépekkel.
   Belsõ zsebemben (zöld bársonyruhámat viseltem) két repülõjegy is volt, s amíg oda nem lépett hozzám a légikisasszony, nem tudtam, melyik jegyet húzom majd elõ. Ránéztem: szõke fürtök... Az athéni jegyet nyújtottam oda neki.

   Ein zimmer nach Akropol bitte, mondottam Athénban, ugyanis azt, hogy Akropolra nézõ, hirtelen nem tudtam megmondani.

   Szép szoba volt. Pontosan olyan, amilyent évekkel azelõtt elképzeltem, sõt meg is álmodtam már.
   Félrehúztam a nyersvászon függönyt. A szoba közepére helyezett székre ültem és: zokogni kezdtem.

Patinát könnyezõ

   Még sosem jártam Lengyelországban. Még sosem Bruno Schulz, Gombrowicz és Miron Bialoszewski országában. Még sosem.
   Ám annyiszor írtam már képzelt varsói, krakkói látogatásaimról verseket! És ez rendben is lenne, hiszen képzeletben is utazhatunk. A baj csak az, hogy én ezeket az utazásokat annyira felapróztam, elapróztam, hogy már képzeletben sem igen realizálhatók...
   Valahogy egységesíteni kellene õket: végérvényessé kellene tennem jelenlétemet Varsóban. Valamit tenni kellene, hogy ott álljak, most már mindörökké, mint egy patinát könnyezõ, galambbundás szobor.

Olvassak csak nyugodtan tovább

   Szkopjéban történt.
   Künn állok a teraszon, és olvasom Repülõn Orhridba címû (azóta valahol elkeveredett) költeményem a több ezres tömegnek, magyarul, majd az egyik színész macedónul. A tizedik sornál felnézek (onnan már fejbõl tudtam), s: az elsõ sorban megpillantok egy lányt. Abbahagyom a vers mondását. Hátul a rendezõk tanakodnak, mi történt.

   Még a földrengés elõtt jártam (egyik barátommal, aki azóta ismert költõ lett) utoljára Szkopjéban. Igen, most már emlékszem, akkor udvaroltunk ennek a szép, kis, gömbölyû, fekete lánynak. Lenn a Vardár kiszáradt medrében ismerkedtünk meg vele...

   Integet, olvassak csak tovább: õ nem él.

Öt örökíró

   Térdemre helyezem oldaltáskámat.
   Bõrillat!
   Az orosz katonatiszteknek volt egykor ilyen táskájuk. Kikapcsolom. Öt örökíró van belülrõl az oldalára akasztva – köztük egy Parker is.
   Miért, minek, kinek öt örökíró?!
   Honnan e mosolyra ingerlõ mohóság?!
   Miért e sóvárgás az örökkévalóság után?!

Amit nem írtam

   Gépeltem valamit és az új, egyszer használt indigót a fehér asztalon felejtettem. Betûz a nap: látom nevem tükörképét a fekete festékben.
   Már második napja nem nyúlok hozzá. Vissza-visszatérek, és nézem a nevem a matt feketébe domborított szöveg felett. Nem emlékszem, mit is írhattam. Csak nézem. Nézem reggel, délben, nézem este. És lassan emlékezni kezdek valamire – valamire, amit nem írtam. Ez az emlék, ez az emlékezés agysejtjeim eddig érintetlen részét aktivizálja. Egészen bepörgök.
   Szaladok a gépért, behúzom az indigót, csak magát az indigót, mint leheletfinom sötét selymet, és egész nap írok, írok megszállottan. Folytatom azt, amit nem írtam, és soha nem is fogok megírni.

Cápácskám: apu!

Gyermekvers felnõtteknek

cápácskám hol vagy
gyere tempózz velem cápácskám
gyere versenyezzünk cápácskám: apu!
a fehér nyártól a fekete nyárig
gyere versenyezzünk cápácskám
gyere a fekete nyár a cél
a fekete nyár a cél cápácskám: apu!
átmegyünk a termálba át a lubickolóba
átviszlek a locsi-partyra cápácskám
csak a tiszába át ne hemperedj
csak a tiszába ne cápácskám: apu!
nézd a bácsi is beszorult a csúszda vályújába
hol vagy cápácskám hova tûntél
nem kell a kezem a lábam cápácskám: apu!
betonba ütötted a fejed
megszédültél az azúr betontól cápácskám: apu!
megszédültél apácaruhát öltöttél fókácska lettél
holnap anyu lesz a cápácska és te leszel a fókácska: apu!
gyere fogj meg cápácskám: apu!
kukába dobták a fekete rózsatövis-uszonyt
bakelitkukába a bakelituszonyt
cápácskám hol vagy cápácskám: apu!
jaj vigyázz hogyan veszed a kanyart
felhasítod a hattyúmat
a mûanyag hattyúmat cápácskám: apu!
amikor elsodort a víz a lebombázott híd lábánál
ezt a hattyút dobta utánam valaki
ennek a hattyúnak a nyakába kapaszkodva
lebegtem aztán a szigetig cápácskám
hiába sírtam sikítottam az emberek
csak integettek mosolyogva
tán azt hitték igazi hattyú
végül is igazuk lett cápácskám
nekem igazi ez a legigazibb hattyú
érintsd csak meg a prémjét
ugye valódi hattyúprém cápácskám: apu!
csak tudnám ki dobta honnan szállt
hozzám az örvények közé
hol vagy cápácskám
azt hittem kimásztál napozni
cápácskám mi miért nem napozunk soha
mi miért nem napozunk a fehér nyár
miért nem napozunk soha a fekete nyár alatt
nézd milyen szépen hull a labdázó kisfiúkra
nézd milyen szépen hull a nyárpehely
mi miért nem napozunk soha cápácskám: apu!
ne kövesd
kérlek cápácskám ne kövesd a kis jugovinil gõzöst
ne kövesd nem szór daloló kiskukta ételhulladékot
ne kövesd a kis jugovinil gõzöst cápácskám: apu!
ne kövesd nem fog utas pottyanni korlátján át
a kis jugovinil gõzösökön nem utazik utas
nem utazik senki
a kis jugovinil gõzös kabinjai üresek
üres a dohogó kazánház
üres a kis jugovinil parancsnoki híd
üres cápácskám: apu!
ne kövesd a kis jugovinil gõzöst
ne kövesd cápácskám
ki csapkod
hol vagy mit csinálsz cápácskám: apu!
te rántottad le a nénit
azt a piros bugyis nénit cápácskám
te rántottad le vagy a lefolyó örvénye
hol vagy mit csinálsz cápácskám: apu!
te cibálod errõl a szép kreol babáról
a fehér bikinit
te cibálod ilyen dühödten cápácskám: apu!
hová tûnt a zöld bugyogós néni
hová tûntetted cápácskám: apu!
ne
azt a klottgatyás kisfiút ne
együtt jártunk oviba
azt mondta szeret
a klottgatyás kisfiút ne cápácskám: apu!
hol vagy
a szagos néni körül körözöl
nem hallod csiklandós
csiklandós a néni cápácskám: apu!
a szagos néni körül körözöl
õt is a fenékre húzod
mint a mamát cápácskám: apu!
nyugodj meg cápácskám
ne füleld már a ködkürtöket
hozok inkább lángost
hozok neked végtelen kürtõskalácsot
ússz ide hozzám a lépcsõhöz
ringj csak így szépen mint a többiek
beszéld meg velük a tegnapi meccseket
milyen volt a szalontüdõ
miért lett öngyilkos a szépségkirálynõ
ringj csak így hunyd be szemed
hull a nyárpehely
ringj csak így mint a többiek
akiket már feldobott a víz
ringj csak így szépen cápácskám: apu!
mondd én is meghízom majd
én is felfúvódom lilán
mint e nénik a csurgó alatt
mondd én is megõszülök cápácskám: apu!
az én fogaim is megsárgulnak
kihullanak cápácskám
vagy nekem is revolver-fogsorom nõ
apró borfogak még a bõrömön is
én is mankóval járok majd
mint ez a féllábú bácsi cápácskám: apu!
még elõttem az élet azt mondod
milyen lesz cápácskám: apu!
milyen lesz a közepe
hogyan fogom leélni
hogyan fogom befejezni cápácskám: apu!
a te életed milyen volt cápácskám: apu!
a te életed közepe milyen volt
lukas cápácskám: apu!
te hogyan fogod befejezni cápácskám: apu!
botokkal vernek
szigonyokkal szurkálnak majd cápácskám
zöld mérgekkel fûrészporral tömik üvegpapír zsákod
kitömnek és múzeumba tesznek
igaz hogy mindig is csak erre vágytál
hogy múzeumba kerülj cápácskám: apu!
kitömnek
és a látogatók megérintik gyöngyházfûrészed
benyúlnak sötét torkodba melyrõl sokáig azt hitted
tulipán torka
tulipán szép sötét torka cápácskám: apu!
cápácskám hol vagy cápácskám: apu!
nézd cápácskám egy pillangó
pillangó szállt a medence azúr peremére
sárga nézd áttûnik a kénporon
a szárny szép rajzú kék erezete
nézd tapsol nekünk
buzdít bennünket versenyezzünk ismét
ne hagyjuk abba
ne adjuk fel máris
buzdít versenyezzünk cápácskám
a fehér nyártól a fekete nyárig
a fekete nyár a cél cápácskám: apu!
buzdít tapsol kénporos kis tenyerével
jaj ne nézz oda
bukj a víz alá
pillangónkat bekapta egy veréb
aranyporos lett a csõre
majd még trillázni kezd a koszosa
bukj alá cápácskám szörnyû
elviselhetetlen látvány
gyere hagyd csináljunk hullámokat
nézd ismét nyárpelyhet hoz a szellõ
hull a nyárpehely
hull ránk a nyárpehely cápácskám
emeld ki egy kicsit ezt a lapos fejed
hull ránk a nyárpehely cápácskám: apu!
ezeket a meleg tisza-parti medencéket
kedvelem legjobban
akárha a tiszában fürödnénk
éppen csak jóval melegebb
és nem szalad velünk a víz és nem sodor
áll cápácskám áll velünk
a tiszába át ne hemperedj cápácskám: apu!
emlékszel amikor pesten elvittél a széchényibe
sosem felejtem el cápácskám: apu!
a gozölgõ medencébõl szépen láttuk
a szembeni cirkuszt emlékszel cápácskám
egy bohóc vakaródzott épp a napon
egy bohóc vakaródzott cápácskám: apu!
valaki azt mondta mellettem a medencében
hogy a bohócok mind tetvesek
és én a bokájába haraptam cápácskám: apu!
és te is rárontottál hisz épp akkortájt mesélted
legkedvesebb költõd (celan) fia is bohóc
egy bohóc vakaródzott épp a napon
két fiú gumikalapáccsal püfölte egymás fejét
a kötéltáncosnõ kötél nélkül gyakorolt
valahol fenn a platánok felett
állandóan attól rettegtem a lufi-
és vattacukor-árusok között áthemperedsz
és estelente fellépsz a cirkusz porondján
és én a gozölgõ medencébol nézem mûsorod a fûrészporon
nézem ahogy leharapod az artistanõk lábát
széttrancsírozod a lovarnõ krétaszín paripáját
széttrancsírozod cápácskám: apu!
onnan a gozölgõ medencébõl emlékszel cápácskám
szépen láttuk a szembeni ZOO-t is
állandóan attól rettegtem a lufi-
és vattacukor-árusok között áthemperedsz
és megeszed a flamingókat
meg mint a bolond wilhelm a fannyka kombinéját
felzabálod mind a flamingókat cápácskám
a messzeségbe merengõ flamingókat cápácskám: apu!
amikor megkérdezték wilhelmtõl
mit tettél wili
azt felelte rózsásan nyáladzva
azt felelte megettem a flamingót
hogy a flamingót zabálta meg cápácskám: apu!
és ahogy ezt nagyapa meghallotta
szaladt a puskájáért hogy ledurrantsa
hogy ledurrantsa wilhelmet cápácskám: apu!
mert a nagyapa utolsó vadászatán
a sós tónál nem lõtte le
búcsúvadászatán nem lõtte le a flamingót
nem lõtte le a flamingót cápácskám: apu!
azt hitte valami csoda történt
valami csoda részese
úgy jelent meg elõtte ott a kis sós tóban a flamingó
mint templomos nénikék elõtt a szûzanya cápácskám
csak feküdt nagyapa a kamillában
és nézte a célgömb felett a flamingót
amint vékony piros lábain lépked a mocsárban
és szürcsöli az apró sórákokat
nézte ahogy mondta az abszolút rózsaszínt magát
ami még a kagylók bélésénél is szebb
szédítõbb cápácskám: apu!
és nem húzta meg a ravaszt
nem pedig jól tudta ha búcsúvadászatán
nem ejt semmit egész életében csúfolni fogják
csak nézte a célgömb felett a rózsás flamingót
nézte a rezgõ-lebegõ skarlátselyem tollazatot
szinte tapintotta alatta a finom csontokat
mondd cápácskám a flamingó csontjai is üresek
üresek mint a kisénekesekéi
te mesélted cápácskám hogy a kisénekesek
csontjai üresek azért tudják kiénekelni az üveghangokat
késobb nagyapa gyakran ültetett a térdére
hogy arról a lángmadárról meséljen nekem
magas iszapgúlán költ lovaglóülésben
tojása krétaporos csõre akár a térdem megtörik
könnyes szemmel mesélt cápácskám: apu!
ez a medence azt a kis sós tavat juttatja eszembe
mert aztán engem is elvitt arra a tóra
egész nap ott hemperegtünk a sós mocsárban
miközben állandóan abba az irányba kémleltünk
ahol a bukó napban nagyapának megjelent a flamingó
és sírtunk cápácskám: apu!
sírtunk a sós mocsárban hemperegve
szóval amikor a nagyapa azt hallotta
hogy a bolond wili megzabálta a flamingót
elokapta a már félig konzervált puskát
és rohant árkon-bokron át hogy ledurrantsa wilit
megzabálta a flamingót
wili felzabálta a famingót
de wilit szerencsére sehol sem találta
befúrta magát a padláson a búzába
vagy az ecetfára húzódott a gyöngyösök közé
ott abban a pesti medencében emlékszel cápácskám
állandóan attól rettegtem a lufi-
és a vattacukor-árusok között áthemperedsz
a ZOO-ba
és te is felzabálod a flamingókat cápácskám
fel mint wili a fanny ahogy bakota bácsi mondta
abszolút kombinéját
áthemperedsz és elvegyülsz cápácskám: apu!
elvegyülsz a vérengzõ nagyvadak között
vagy bezárnak örökre a lepényhalak közé a nagyakváriumba
bezárnak örökre a vastag zöld üvegfalak közé cápácskám
akkor már jobb ha otthon teszünk akváriumba
akkor már jobb ha aranyhalacskám mellé kerülsz
ott lenne a legjobb helyed cápácskám: apu!
ágyam felett aranyhalacskám társaságában
úgyis azzal ijesztgetnek a gyerekek
piranát eresztenek akváriumomba
piranát aranyhalacskámhoz cápácskám
ott lenne a legszebb neked aranyhalacskám társaságában
annyit gyönyörködtem aranyhalacskámban
hogy végül már nagyapa flamingójának tûnt
selyemuszonya úgy rezgett-lebegett
mint nagyapa könnyes szemében rezgett-lebegett
ott a bukó nap elõtt abban a kis sós tóban a flamingó
ott a te helyed is az akváriumomban cápácskám: apu!
betegágyán ha meglátott könnyes szemében mindig
lángra lobbant az a flamingó cápácskám: apu!
nem tudom ahogy visszaértél amerikából cápácskám
meséltem-e neked hogy nagyapa ravatalánál is megjelent
meg bizony az a flamingó cápácskám: apu!
ugyanis wili nem ette meg a flamingót
wili valóban a fannyka abszolút kombinéját
ette meg a flamingót meg ott a sós tónál
alighogy a nagyapa hazavánszorgott
örökre szögre akasztva puskáját
kombinéra mégse tüzelhetek motyogta
és hamarosan ágynak esett
ótt a sós tónál wili elcsípte a flamingót
el de nem ette meg cápácskám
a fannyka kombinéját ette meg
a flamingót nem
a flamingót bezárta a tyúkok közé az ólba
a gyerekek sugdolódzni kezdtek
wilinek flamingója van a tyúkólban
wili titokban flamingót idomít
de nem hittem azt gondoltam a fannyka kombinéját
dugta el ott a tyúkólban
ám nagyapa temetésének napján
a bakacsinba vont tisztaszobában
széthessentve a siratóasszonyok varjúhadát
belépett wilhelm
megijedtek valami cirkuszt csinál
kifordítja nagyapát a fekete ládából
ledönti a hatalmas gyertyákat felgyújtja a szemfedõt
kiissza a szentelt vizet lelegeli a koszorúkat
de nem wilhelm csak állt földig érõ porköpenyében
majd keresztet hintett nagyapára a szentelõvel
és egy hirtelen mozdulattal köpenye alól elõrántotta
a flamingót
a flamingót cápácskám: apu!
az öregasszonyok felsikoltottak
azt hitték a zokogó özvegy elõtt akarja
megszentségteleníteni a ravatalt
meg voltak gyõzõdve fannyka kombinéját húzta elõ
porköpenye alól
fannyka abszolút kombinéját akarja a ravatalra
netán nagyapa fejére dobni
wilhelm egy szakszerû mozdulattal fellebbentette
a skarlát madarat
az csapott néhányat majd szépen a ravatal sarkára állt
a ravatal sarkára ott nagyapa fejénél cápácskám
és akárha semmi sem történt volna
elmélázott a messzeségbe
a siratóasszonyok halk vékony hangon énekelni kezdtek
nagyapa meg akárha mosolyogni
mosolyogni a ravatalon cápácskám: apu!
hull mind jobban hull a nyárpehely
ilyenkor szeretek itt legjobban
gyere hullámokat csinálunk
itt senki sem veszi észre ha sírok
senki sem veszi észre cápácskám ha zokogok
gyere csináljunk hullámokat
de ne csapkodj az uszonyoddal
nem látod még friss a bodorítás a néni feje búbján
mi az cápácskám köhögsz
nem én nyomtalak a víz alá
mi az mi történt
cápácskám mitõl ilyen piros a szád
szólj mi történt mi ez cápácskám
sün honnan tengeri sün ebben az édesvizû medencében
fennakadt a torkodon a mûlábú néni
szívforma
bordó posztó tûpárnája
végre a te torkodon is fennakadt valami cápácskám
nem akadt fenn a vaslapát a kecskegida a mûanyag labda
ám ez a szívforma bordó posztó tûpárna végre igen
végre a te torkodon is fennakadt valami cápácskám
és ezt hogy õszinte legyek meg is érdemelted
meg is érdemelted cápácskám: apu!
mi az cápácskám nem csak a szád piros
ismét szétzúztad a homlokod
szétzúztad az azúr betonban
mi az merülsz cápácskám
mi az alámerülsz végképp
a lukas lavór a letépett dresszek közé
alámerülsz végképp cápácskám: apu!
vigyázz jön a jugovinil gõzös
ennek is épp most kell jönnie
minden jel szerint itt vezet
rajtunk át vezet a jugolinija
vigyázz jön kettészel cápácskám
nézd ezt is a jugoplastikában öntötték
mint a hattyúmat hová lett
ki fújta meg
a jugó fújta el
vigyázz széttrancsíroz a légcsavar
ugorj félre várj alád nyúlok
átölellek cápácskám: apu!
hol van most a szagos néni
hol a bikinis baba a bodor búbú
miért nem segítenek cápácskám
várj átölellek cápácskám: apu!
még szerencse hogy ilyen érdes a bõröd
a barátnõm egyszer behívott a szalonjukba
és rámutatott egy csillogó komódra
érintsd meg mondta ugye mint a tükör
cápabõrrel csiszolták
azt a komódot cápabõrrel csiszolták
még szerencse hogy ilyen érdes a boröd
nem csúszol ki a kezembõl cápácskám
ne hagyd el magad cápácskám: apu!
gyere csapkodj te is cápácskám
a légcsavart megúsztuk
istenem milyen szép
emlékszel cápácskám šibenikben úszott be
egyszer mellénk egy ilyen szép fehér gõzös
a légcsavart megúsztuk
csapkodj te is cápácskám: apu!
beúszott mellénk és én csak néztem a kis kerek
ablakok végtelen sorát és arra gondoltam
ha egyszer én is egy ilyen fehér gõzösön utazhatnék
a légcsavart megúsztuk cápácskám
nem túrt a belünkbe
szedd össze magad cápácskám: apu!
felkapaszkodunk
fel a fehér gõzösre
nézd valaki ledobta nekünk a hágcsót
gyerünk kapaszkodj belém cápácskám
akaszd ide a fogad jó
most a következõ fokba így szépen
gyerünk ne álljunk meg akaszd a következõbe
majd csak felhúzzuk magunkat valahogy
a fontos az hogy a légcsavart megúsztuk
nem vert habostortát belõlünk
habostortát sok meggyel cápácskám: apu!
milyen szép a só lesúrolta a fedélzetet
vigyázz bezuhansz a motorházba
most akarod agyonütni magad
gyerünk behúzódunk ide a kajütbe
fújd ki magad cápácskám: apu!
a fontos az hogy a légcsavart megúsztuk
megyek máris kerítek egy mágnespatkót
ami persze nem lesz könnyû
jugovinil gõzösökön nem szállítanak mágnespatkót
bár sosem tudni cápácskám
ha japánból fogvájót importálunk
lehet japánba épp mágnespatkót exportálunk
kerítek egy mágnespatkót cápácskám
hogy kiszedjem belõled a rozsdás szigonycsonkokat
mind a kalap- meg gombostût szegény szent sebestyén: apu!
fújd ki magad lesz idõ bõven felépülni
így körözünk majd végtelen cápácskám: apu!
gyere vonszold ki magad
isteni kis medencét találtam a fedélzeten
gyere ebben nem lehet alámerülni
gyere hagyd hogy ringasson cápácskám
így szépen mint akit feldobott a víz
ez legalább sós
ebben elõbb behegednek a sebek cápácskám
szép utunk lesz
azok ott tán már velence fényei
livorno las palmas port sudan
különben tudja a fene
az is meglehet szeged martonos adorján
tampico
mindig is tampicóba vágytam
hallgattam a jugolinija jelentéseit
és amikor egy-egy hajónk tampicóba ért
én tapsikolni kezdtem
valahol õrzök egy szingapúri bélyeget
szingapúri dollárom is volt valahol
próbálj csapni az uszonyoddal cápácskám
körözzünk szépen az üres gõzös üres medencéjében
nézd tükrözodnek a csillagok a kék festéken
körözzünk akárha jégen cápácskám
ha nem marad más hátra kikörözünk
kikörözünk a világból szépen cápácskám: apu!
nézd ismét nyárpelyhet hoz a szél
vagy hattyúmba túrt a légcsavar
hattyúprém havaz
hol vagy cápácskám
ismét kikezdtél a szagos nénivel
a kreol baba bikinijét cibálod megint
cápácskám hol vagy cápácskám
mondd én is meghízom majd
én is felfúvódom lilán
mint e nénik a kénes csurgó alatt
mondd én is megõszülök cápácskám
milyen volt az életünk
lukas
hogyan fogjuk befejezni
cápácskám hol vagy
miféle partok sejlenek máris
ki integet afrikából fannyka kombinéjával
cápácskám hol vagy cápácskám
mi az elindultál
el a jugovinil festett vizén
elindultál a flamingók felé
el a bukó napba cápácskám: apu!
majd integetek a fedélzetrõl
integetek soká
integetek a bukó napnak
hol vagy cápácskám hova tûntél
cápácskám hol vagy cápácskám: apu!
jaj vigyázz hogyan veszed a kanyart
hol vagy mit csinálsz cápácskám: apu!
emeld ki egy kicsit ezt a lapos fejed
mondd cápácskám a flamingó csontjai is üresek
állandóan attól rettegtem a lufi-
és a vattacukor-árusok között áthemperedsz
a ZOO-ba
és te is felzabálod a flamingókat cápácskám
áthemperedsz és elvegyülsz a vérengzõ nagyvadak között
még szerencse hogy ilyen vastag a bõröd
ne hagyd el magad cápácskám: apu!
a fontos az hogy a légcsavart megúsztuk
miféle partok sejlenek máris
hogyan fogjuk befejezni

(Forrás: Tolnai Ottó, Vidéki Orfeusz: Válogatott versek. 1983., Budapest, Magvetõ; Tolnai Ottó, Cápácskám: apu! gyermekvers felnõtteknek. 1989.,
Újvidék, Forum; Tolnai Ottó, Wilhelm-dalok avagy A vidéki Orfeusz. cop. 1992., Pécs, Jelenkor)

Ugrás a lap tetejére

Címlap, Üzenet, HelyzetJelentés, Mink magunk,

Élõkép, Vastartalék, Versnyom

helyzetember@freestart.hu