|
A szerző előhangja
Author's prologue
Leáldozván e nap
Isten vitte nyár végén
Csobogó lazac sugárban,
Hol tengerrázta lakom
A sziklák nyaktörőjén
Körülárasztja csirip és gyümölcs,
Hab, sí, uszony, madártoll,
Táncos erdő-paták alatt,
Tajték-túró fövényen,
Ahol halaskofálkodó
Sirályt látni s vitorlát,
S kinn varjúsötét legények
Felhőbe göngyölten térdepelnek
Napnyugtatta hálók elé,
Majdhogy mennyben ludak s fiúk
Szigonnyal, gémek, kagylók
Hét tengeren beszélnek,
Örök víz, messzire
A hétnap-kurta éj
Városaitól, tornyaik
Horgadnak jámbor szélbe,
Mint vézna szalmaszálak –
Itt zengem békén, bénán
Néktek, idegenek (ámbár
Az ének munka, lángos-tornyos,
Madár-tűz a világ
Forduló erdejében
Görcs fűrészhangomon)
Kottám: e halomnyi tenger-gyűrt lapot,
Mik szállnak-hullanak
Mint falevél azonnal
Mind belehalnak, omolnak
Dögmeleg éjszakába.
Tengerre lazac, kiszítt nap csúszik,
És néma hattyúk hagyják helyben
Öblöm kékfoltos alkonyát, amint
E zajgó képet mázolom
Nektek, hogy megtudjátok,
Munkában forgó ember, én miként
Áldom e csillagom, mit madárka
Zeng, víz szül, vér vált, ember rombol.
Hallj: telikürtölöm a teret
Haltól a szökő bércig! Láss:
Építem zúgó bárkám
Kedves szeretteimnek,
Amint a vízözön megindul,
Ha emberkútból ontja
Aggály, veres viszály,
Szétolvadón s hegyfalként
Árad karikában alvó
Bárányfehér, üres majorban –
Walesnek két karomban.
Fellegtoronyban, hejhó,
Kántáló bagolyfelség,
A rezgő utat beholdsugározván
Ki meríted a völgy-szarvast halálba!
Ónnal mért sósvizen, huj,
Gyűrűs galamb, te vedlett,
A huhogó majdnem-éj árnyán
Veled a walesi varjútiszteletes,
Te turbékolsz erdő-dicséretet,
Kék kottán kotolsz búgón,
S jelet hullatsz alá lile-nyájra!
Hajó, te vad zsivajú nép,
Csőrötök tátott,
Bú tölti locska szirtfokon!
Hegy gebe-gerincén emitt
Inaló, hőhe, kannyúl! Más ki füleljen
E róka-fénynél árvizi
Hajóm csikorgására, mig eszkabálva
Sújtok (üllők kondulnak
Rikoltásomtul, tompa dal
Haragja nyelves pöffeteg),
Egymás bűzébe búvó állatok
Hallják, ki más, az Úr rengő földjén, bizony
(Ő Fenevadságát imádom mélyen!),
A vad, ki szunnyad, tiszta mind s szikár,
Sörtés gerincü erdőn! Szénaboglyos,
Üres tanyák tódult víz árján
Csipognak összefutván,
S a csűrtetők háborút kotkodálnak!
Szomszédok birodalmi népe,
Uszonyos, prémes, tollas, mind gyűlik
Bárkámhoz, a holdrészeg Noé
Lakába, tenger öblire:
Irhás, pikkelyes, gyapjas nemzetségek…
Csupán a mélybefúlt kolompok,
Nyájról és templomról valók,
Verik föl a béna békét errefelé
Nap hunytán, s éjben áznak a szentelt földek.
Magukban vonulunk ki, s hirtelen ének
Wales csillagai alatt, kiálts hát,
Bárkák sokasága! Át a tocsogó,
Vízlepte földeken szeretteikkel
Költöznek, mint fából rótt sok sziget,
Hegytől hegyig. Hajó, fuvolásom,
Hajócsőrű galambom! S te bölcs
Tengeri róka, ősz vén,
S ti Cinege és Cincogi horgonyosom!
Bárkám dalol a napsugárban
Isten vitte nyár végén,
S a vízözön immár virágba fakad.
Weöres Sándor
Author's Prologue
This day winding down now
At God speeded summer's end
In the torrent salmon sun,
In my seashaken house
On a breakneck of rocks
Tangled with chirrup and fruit,
Froth, flute, fin, and quill
At a wood's dancing hoof,
By scummed, starfish sands
With their fishwife cross
Gulls, pipers, cockles, and snails,
Out there, crow black, men
Tackled with clouds, who kneel
To the sunset nets,
Geese nearly in heaven, boys
Stabbing, and herons, and shells
That speak seven seas,
Eternal waters away
From the cities of nine
Days' night whose towers will catch
In the religious wind
Like stalks of tall, dry straw,
At poor peace I sing
To you strangers (though song
Is a burning and crested act,
The fire of birds in
The world's turning wood,
For my sawn, splay sounds),
Out of these seathumbed leaves
That will fly and fall
Like leaves of trees and as soon
Crumble and undie
Into the dogdayed night.
Seaward the salmon, sucked sun slips,
And the dumb swans drub blue
My dabbed bay's dusk, as I hack
This rumpus of shapes
For you to know
How I, a spinning man,
Glory also this star, bird
Roared, sea born, man torn, blood blest.
Hark: I trumpet the place,
From fish to jumping hill! Look:
I build my bellowing ark
To the best of my love
As the flood begins,
Out of the fountainhead
Of fear, rage red, manalive,
Molten and mountainous to stream
Over the wound asleep
Sheep white hollow farms
To Wales in my arms.
Hoo, there, in castle keep,
You king singsong owls, who moonbeam
The flickering runs and dive
The dingle furred deer dead!
Huloo, on plumbed bryns,
O my ruffled ring dove
In the hooting, nearly dark
With Welsh and reverent rook,
Coo rooing the woods' praise,
Who moons her blue notes from her nest
Down to the curlew herd!
Ho, hullaballoing clan
Agape, with woe
In your beaks, on the gabbing capes!
Heigh, on horseback hill, jack
Whisking hare! who
Hears, there, this fox light, my flood ship's
Clangour as I hew and smite
(A clash of anvils for my
Hubbub and fiddle, this tune
On a tongued puffball)
But animals thick as thieves
On God's rough tumbling grounds
(Hail to His beasthood).
Beasts who sleep good and thin,
Hist, in hogsback woods! The haystacked
Hollow farms in a throng
Of waters cluck and cling,
And barnroofs cockcrow war!
O kingdom of neighbors, finned
Felled and quilled, flash to my patch
Work art and the moonshine
Drinking Noah of the bay,
With pelt, and scale, and fleece:
Only the drowned deep bells
Of sheep and churches noise
Poor peace as the sun sets
And dark shoals every holy field.
We will ride out alone and then,
Under the stars of Wales,
Cry, Multitudes of arks! Across
The water lidded lands,
Manned with their loves they'll move,
Like wooden islands, hill to hill.
Huloo, my proud dove with a flute!
Ahoy, old, sea-legged fox,
Tom tit and Dai mouse!
My ark sings in the sun
At God speeded summer's end
And the flood flowers now.
Az erő, mely zöld száron hajt virágot
The force that through the green fuse drives the flower
Az erő, mely zöld száron hajt virágot,
Hajtja zöld korom: és mi gyökeret ráz,
Pusztítva rám ront.
S nem mondom a rózsának: ugyanegy láz
Görnyeszti őt és ifjuságomat.
Az erő, mely vizet hajt át a sziklán,
Hajtja piros vérem; s mi szájaló árt száraszt,
Aszályt taszít rám.
S nem szájalom az érnek: ugyanaz a száj az,
Mely elszívja hegyi patak vizét.
A kéz, amely örvényt dobott a tóba,
Kavarja a fövenyt: s mely szelet bénit,
Vitorlám visszafogja.
De az akasztottnak nem mondom én itt,
Hogy agyagomból olt meszet a hóhér.
Az idő ajka a kútfőt kiissza.
Csöpög a vágy s gyűlik, de vér ha csöppen,
Sebét csitítja.
S nem mondom a szélnek: az idő csöndben
Eget hogy ketyegett a csillagok köré.
S nem mondom el a halott szeretőknek,
Hogy az a féreg rág engem, mi őket.
Képes Géza
The force that through the green fuse drives the flower
The force that through the green fuse drives the flower
Drives my green age; that blasts the roots of trees
Is my destroyer.
And I am dumb to tell the crooked rose
My youth is bent by the same wintry fever.
The force that drives the water through the rocks
Drives my red blood; that dries the mouthing streams
Turns mine to wax.
And I am dumb to mouth unto my veins
How at the mountain spring the same mouth sucks.
The hand that whirls the water in the pool
Stirs the quicksand; that ropes the blowing wind
Hauls my shroud sail.
And I am dumb to tell the hanging man
How of my clay is made the hangman's lime.
The lips of time leech to the fountain head;
Love drips and gathers, but the fallen blood
Shall calm her sores.
And I am dumb to tell a weather's wind
How time has ticked a heaven round the stars.
And I am dumb to tell the lover's tomb
How at my sheet goes the same crooked worm.
Ha birizgálna szerelem bökése
If I were tickled by the rub of love
Ha birizgálna szerelem bökése,
Mihaszna lány csavarná el fejem,
Háncsból kikelne, hántaná a héjt,
És mint kisborju piros érintése
Birizgálna tüdőmből nevetést:
Almát, vizözönt nem félnék sosem
S tavaszi pörsenést.
Fiú lesz, vagy lány? Eldöntik a sejtek,
Míg hús szilvája hull, akár a láng.
Ha sarjadzó haj bizsergetni kezd,
Ha szárnyaló csontok barlangból keltek
S baba-comb közt emberi viszketeg:
Nem rémíthetne a bitó, a bárd
S harci pálca-kereszt.
Fiú lesz, vagy lány? eldönti a kéz majd,
Mely zöld lányt, párostól, a falra fest.
Ha belém furakodna szerelem,
Ha majd piszkáló pimasz kölyök-éh hajt,
Hevet gyujtva ernyedt idegeken:
Nem félnék ördögödtől, szomju test,
Se tőled, sírverem.
Ha birizgálna szerelem bökése,
Melytől nem simul ki a ránc soha,
Se beteg vénség fürtje a fejen:
Az idő, a rák, a szomj szűzi fészke
Legyeknek hagynának vaj-hidegen,
Szennyes tajtéktenger megfojtana
Lábadnál, kedvesem.
Félig enyém, félig az ördögé
E világ, nő-mákonytól részegen,
Villás némber-szem bimbóján köröz.
Vén csánk veleje, mint a magamé,
A tenger minden heringje büdös:
Ülök s a kukacot nézegetem,
Mely rág körmöm mögött.
Csak ez birizgál, ez a bökkenő.
Vesszején hintál a bütykös majom,
Vérhomály s dajkáló pólyák alatt
Kacaj éjfelét el nem éri ő,
Úgy sem, ha igaz szépségre akad
Arán, anyán, s hágy horzsoló uton
Hat apró lábnyomot.
Mi hát e bökkenő? Halál bökése?
Csókban a bogáncs: a szád, kedvesem?
Kereszten nőttünk, tövissel, a fán?
Holttestnél csúfabb a halál beszéde,
Hajad beszédes sebeimre száll.
Ha e bökés ér: az ember legyen
Az én metaforám.
Weöres Sándor
If I Were Tickled by the Rub of Love
If I were tickled by the rub of love,
A rooking girl who stole me for her side,
Broke through her straws, breaking my bandaged string,
If the red tickle as the cattle calve
Still set to scratch a laughter from my lung,
I would not fear the apple nor the flood
Nor the bad blood of spring.
Shall it be male or female? say the cells,
And drop the plum like fire from the flesh.
If I were tickled by the hatching hair,
The winging bone that sprouted in the heels,
The itch of man upon the baby's thigh,
I would not fear the gallows nor the axe
Nor the crossed sticks of war.
Shall it be male or female? say the fingers
That chalk the walls with green girls and their men.
I would not fear the muscling-in of love
If I were tickled by the urchin hungers
Rehearsing heat upon a raw-edged nerve.
I would not fear the devil in the loin
Nor the outspoken grave.
If I were tickled by the lovers' rub
That wipes away nor crow's-foot nor the lock
Of sick old manhood on the fallen jaws,
Time and the crabs and the sweethearting crib
Would leave me cold as butter for the flies,
The sea of scums could drown me as it broke
Dead on the sweethearts' toes.
This world is half the devil's and my own,
Daft with the drug that's smoking in a girl
And curling round the bud that forks her eye.
An old man's shank one-marrowed with my bone,
And all the herrings smelling in the sea,
I sit and watch the worm beneath my nail
Wearing the quick away.
And that's the rub, the only rub that tickles.
The knobbly ape that swings along his sex
From damp love-darkness and the nurse's twist
Can ever raise the midnight of a chuckle,
Nor when he finds a beauty in the breast
Of lover, mother, lovers, or his six
Feet in the rubbing dust.
And what's the rub? Death's feather on the nerve?
Your mouth, my love, the thistle in the kiss?
My Jack of Christ, born thorny on the tree?
The words of death are dryer that his stiff,
My wordy wounds are printed with your hair.
I would be tickled by the rub that is:
Man be my metaphor.
Herélt álmodozás
Our eunuch dreams
1
Herélt álmodozás, napfénytől magtalan,
Fényről, gyönyörről, vasbunkós szerelem
Töret meg, kölykét,
És nyögve tekeregsz leplen és lepedőn,
Sötét asszonyt veszel és öleled vakon
Az éj öreganyját.
Árnyék lányok, hullák, haláltól ízesek,
Ha kiég napunk, férget hagytok el,
Ágy-mozsárban tört férfi-csontokat:
Az éjfél sírrabló csigáival.
2
Korunk mozivásznán cafkák és banditák,
Egy-síkú szellemünk révületében;
Puffadtak, szájukban híg éjféli dumák,
Zárás után egérlyukba özönlenek
A nappal udvarában.
Ívlámpák s koponyák közt táncos lépteik,
Vászon-pofával győznek az időn,
Ölnek és ölelnek, fényes kisértetek
S celluloid ízzel gyilkolna, szerelem.
3
Mi a világ? A két álom közül melyik
Zuhan az ébredésbe, ha viszketeg gyógyszerek
Felráznak, véres szemü föld?
Űzd el a szobrász fényt, a nap-keményítőt,
A fényes urat, a walesi aranypofát,
Vagy kapcsold rá az éjt.
A szem a fénykép ringyó asszonya,
Fogan férjétől egysíkú valót;
Az alvó erejét az álom issza ki,
Röptében kortyolva a gyászos agyvelőt.
4
Ez a világ: hátunkból hasított hazug
Filmcsíkok valóság-szaga, mely megtörik
A félős szerelemtől:
A sírból hullákat kirúgó képzelet,
Mely húsként tiszteli a halál szemetét.
Ez a világ. Hidd el.
Mert kiáltozunk még, mint a kakas,
És lefújunk, halál; a kép-levest
Felisszuk majd a tálból;
És megálljuk helyünket a világban.
És gyönyört virágzik majd maradékunk
Vándor szivünk dicséretével.
Orbán Ottó
Our Eunuch Dreams
1
Our eunuch dreams, all seedless in the light,
Of light and love, the tempers of the heart,
Whack their boy's limbs,
And, winding-footed in their shawl and sheet,
Groom the dark brides, the widows of the night
Fold in their arms.
The shades of girls, all flavoured from their shrouds,
When sunlight goes are sundered from the worm,
The bones of men, the broken in their beds,
By midnight pulleys that unhouse the tomb.
2
In this age the gunman nad his moll,
Two one-dimensional ghosts, love on a reel,
Strange to our solid eye,
And speak their midnight nothings as they swell;
When cameras shut they hurry to their hole
Down in the yard of day.
They dance between their arclamps and our skull,
Impose their shots, showing the nights away;
We watch the show of shadows kiss or kill,
Flavoured of celluloid give love the lie.
3
Which is the world? Of our two sleepings, which
Shall fall awake when cures and their itch
Raise up this red-eyed earth?
Pack off the shapes of daylight and their starch,
The sunny gentlemen, the Welshing rich,
Or the drive the night-geared forth.
The photograph is married to the eye,
Grafts on its bride one-sided skins of truth;
The dream has sucked the sleeper of his faith
That shrouded men might marrow as they fly.
4
This is the world: the lying likeness of
Our strips of stuff that tatter as we move
Loving and being loth;
The dream that kicks the buried from their sack
And lets their trash be honoured as the quick.
This is the world. Have faith.
For we shall be a shouter like the cock,
Blowing the old dead back; our shots shall smack
The image from the plates;
And we shall be fit fellows for a life,
And who remain shall flower as they love,
Praise to our faring hearts.
Különösképp ha Október szele
Especially when the October wind
Különösképp ha Október szele
Bünteti fagyos ujjakkal hajam,
S a nap sodrában járva tűzmezőn
Árnyék-rákot vetek a föld fele,
Tenger partján, hol madárraj rikolt
S holló köhög a tél karói közt,
Ont szótag-vért, kit ily beszéd riaszt,
Dolgos szivem és aszal őszi szót.
Szavak tornyának foglya, látom én
A láthatáron, hogy fut mint a fák
Nők locska árnya, gyerekek sorát
Csillagot sújtani a park füvén.
Hadd szóljak zengő bükk hangzóival,
Tölgyek nyelvén, eszmém bár szökne föl
Tüskés grófságok gyökereiből.
Hadd mondjam el, amit a víz szaval.
Páfrány mögött az ingaóra szól
Perc-szavakat s az értelmes ideg
Nyilas tárcsán repül, hajnalt dörög
S az érckakason átdereng a szél.
Hadd mondjam el, mit jövendöl a rét,
A fű jelét, hogy minden ismert
Zúdít szemem mögé férges telet.
Hadd mondjam el a holló hét bünét.
Különösképp ha Október szele
(Hadd mondjam el az ősz bűbájait,
Wales pók-nyelvű és lármás dombjait)
Répák öklével sújt a föld fele,
Hadd törjön számra szívtelen szavam.
Puszta a szív, örvénylő vegyi-vért
Betűzve érzi jövő tébolyát.
A gyász-torkú madár, halld, hogy suhan!
Orbán Ottó
Especially when the October Wind
Especially when the October wind
With frosty fingers punishes my hair,
Caught by the crabbing sun I walk on fire
And cast a shadow crab upon the land,
By the sea's side, hearing the noise of birds,
Hearing the raven cough in winter sticks,
My busy heart who shudders as she talks
Sheds the syllabic blood and drains her words.
Shut, too, in a tower of words, I mark
On the horizon walking like the trees
The wordy shapes of women, and the rows
Of the star-gestured children in the park.
Some let me make you of the vowelled beeches,
Some of the oaken voices, from the roots
Of many a thorny shire tell you notes,
Some let me make you of the water's speeches.
Behind a pot of ferns the wagging clock
Tells me the hour's word, the neural meaning
Flies on the shafted disk, declaims the morning
And tells the windy weather in the cock.
Some let me make you of the meadow's signs;
The signal grass that tells me all I know
Breaks with the wormy winter through the eye.
Some let me tell you of the raven's sins.
Especially when the October wind
(Some let me make you of autumnal spells,
The spider-tongued, and the loud hill of Wales)
With fists of turnips punishes the land,
Some let me make you of the heartless words.
The heart is drained that, spelling in the scurry
Of chemic blood, warned of the coming fury.
By the sea's side hear the dark-vowelled birds.
|
