HelyzetJelentés

Ebben a rovatban a HelyzetEmber saját versei jelennek meg. Ismét egy új sorozat indul, egyelőre négy új verssel.

Illéri

  elölnézet
  pecsvörk
  egy szeles éjszakán
  intés

Illéri

elölnézet

pórázon vezetve
egy vacak pudlit sétáltat
pórázon vezetve
szarukeretes szemüvegben

illérit látni mily öröm!
teli gondolatokkal
teli zsebekkel
fogatlan vénség

azt hiszem, elmondhatom magamról,
hogy láttam a század sok fontos
és életem különböző szakaszaiban
többé vagy kevésbé

azt hiszi elmondhatja magáról
azt hiszi elmondta
többé vagy kevésbé
s ha emlékezete be nem csapja

emlékszik hogy a rózsakertbe
vezető folyosón léptek dobogtak
ezzel dicsekedhet
és megadatott a felejtés is

romjait védi e törmelékkel
ahol valami létezett
virágzott
egész volt

de ami virágzik
el kell száradnia
ami egész volt
töredékké válik

csorbult szilánkokká a kopár földön
ahol nincs fény
és rózsa sincs
ahol nincs víz

vén bolond
ami egész volt
nevezzük időnek
itt van az ifjú birtokában

s itt a látás
az emlékezet mely nem a múlt
az időtlen emlékezet
enyém a látás

a gondolat ami valaha tett volt
a hit ami cselekedetté válik
s a jelen harca
az időn kívüli akarat

enyém a választás
az osztozás
a felelet
a már kimondatott

szarukeretes szemüveggel
fehér ruhában
szemlélődés
fehér ruhában

ti tevékenyek!
buzgólkodjatok
és ne avatkozzatok a szemlélődők munkájába
nem tudjátok

enyém a látás
látom illérit öregen
íme
szarukeretes szemüvegben

így minden idő
örökké jelen
jelen és jövő
a múltban

ha minden idő
örökké jelen
úgy minden idő
helyrehozhatatlan

és elvész a tett
és nincs idő
s az emlékezet
egy száraz ág

a vének bölcsessége
bolondság inkább
s az ifjú reménye
a semmi

(lesz egy pillanat
ettől nem félek
egy pillanat)

pecsvörk

láttam már embert szétszakadni
jártam messzi háborúban
egy marék porban az iszonyatot láttam
tőled babám mégse tudtam elszakadni

hét álló napig éheztem
víz nélkül megállás nélkül bírtam
égszín tintával verset írtam
s csak magányt és szerelmet éreztem

kalapom mellé bús virágot tűztem
nem féltem semmit ami szent
láttam roncsokban az istent
de szívemből rózsa-arcodat el nem űztem

tenger fenekére lemerültem
ízleltem sós állatok húsát
s ha lelkem percre feledte búját
az idegen örömtől halk emlékedhez menekültem

ostoba volt hajdan az ember
s ostoba ma
mégis mennyi mindent elveszített

mert bár egy a logosz

egykoron a szellem isten vala
azután emberré lőn
íme pedig még csőcselékké lészen

és nem létezik felemelkedés
noha ígértek felemelkedést
ami szép volt íme jó íz
merész próbálkozás és brilliáns arányérzék lett
ami tánc volt ma reszketés idegi alapon
az unalom terhe a táncolók vállán
s a téboly a hitvesi ágyban
elúrhodott a farizeusság nem:
csak elveszett a szándék és a tett
és végül láthatjátok el a szavak is
ez világ mint egy zenélődoboz
muzsikája korhadt kereplő

a méz teánkat aranyszínűre festi
s az álom menti meg az ébredést
a nappalt azonban nem menti semmi

siess az ágyat hamar vesd be
minden ágyban nyirkos az ágynemű
egyforma valahány nő az összes év
Einbettung
s csak úgy megyek munkába mint mindenki más

siess ruhádat hamar vesd le
egyforma valahány nő az összes év
de mára amim van mind tiéd
így vagyunk együtt koldusok
babám csak fél nyolc tájig maradok
hogy a bajnokok ligája előtt
egy sört még legyen időm
kedvencem vonnegut

köpenyembe burkolózom
nem hiányzott a kurva hóesés
addig megyek míg írni bírom
s hogy szép a téli város az kevés

ami szép neked talán elég
ha elég volt egy pöttyös bögre is
ha minket is tudtál szeretni s ennyire
de ezt már nem látod
hová tetted a szemed?
megették az egerek
családot játszottál békét
szavamra jó móka volt
majdnem mindenki rúgott gólt
és nem balhézott akinek
le kellett jönnie
nagy meccs volt
nézd mindenki neked tapsol
de hazaindulnak holnap munka van
s mennél te is

a vállunkon viszünk majd
mást nem ígérhetek

én európába megyek
nem jövök vissza többet

(lesz egy pillanat
ettől nem félek
egy pillanat)

egy szeles éjszakán

tegnap is lejöttem ide nevető
de nem azért hogy veled beszéljek
viv későn ért haza
elaludtam könyvvel a kézben
elvette és szájoncsókolt
olyan szép volt mint először
és a mozdulatai
nevető te is láttad őt emlékszel?
csak olyan istenben tudnék hinni
aki táncolni tud
és szeretni is csak tánc közben lehet
azután kába álomba merült
nevető tudjuk mind a ketten
hogy álom és ébrenlét
nem különbözik
ahogy a múlt idő és a jövendő sem
hisz láttuk viv arcát
mozdulatlanul a párnán
és láttuk a ráncokat
melyek nem a közönséges ember ráncai

nevető meg kellett próbálnom
tudjuk hogy az akarat és a tett egy
és azt hogy akarat nincs
döntéseket hozunk mert
az időtlen pillanatok
minden megbánásait döntésnek hívjuk
hisz mit tudunk?
hogy feltámad a szél
a tudás és a nemtudás ugyanaz
el kellett jönnöm tudod nevető
kabátomba bújtam és eljátszottam
hogy örökre elmegyek

te itt laksz az éjjeli utcán
de tegnap egy kapualjba húzodva
a holdra hitted hagyni szórakoztatásomat
a hold azonban nem figyelt
micsoda képek tértek vissza
ezekről nem beszélek
és milyen illatok

összekuszálódott emlékezetem
egy öregembert rajzolt
az utcai lámpa tisztására
szarukeretes szemüvegben

szégyen és düh nevető
ezeket rádhagyom

a saint mary négyet ütött
már viv mellett feküdtem

ebben az életben csak egyszer lehet elmenni

négy óra
hazaindulok

(lesz egy pillanat
ettől nem félek
egy pillanat)

intés

(visszatek-)

ha túl meghúzod
visszaránt
ha vadul próbálsz
új irányt
megdob s ott állsz
apszájdán
a letört csapot
babrálván

mondjuk nem jön
senki se
visszailleszted
centire
s elkolbászolsz
mintha csak
anyagfáradás
miatt

mi van ha egyszer
vissza kell
hívnak vagy csak
ennyivel
lassabban mint a
föld forog
sétálsz s azt látod
újra ott

bénázol kezed-
ben a csap
jusson eszedbe
óvtalak
ne tégy semmit
színleg
de ne is hajtsad
túlmeg